Európába jöhet a legnagyobb ázsiai fapados légitársaság

Korábban Budapest is tárgyalt velük, nem tudni, Magyarország is a célállomások közt lesz-e.

MTI
2017. 01. 24. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kamarudin Meranun a közlés szerint azt mondta, az első útvonalak között Hawaii is szerepel, de további részleteket nem említett.

Megjegyezte, dolgoznak az európai járathálózat visszaállításán is, amelyet még 2012-ben a magas kerozinárak és adók miatt szüntettek meg. Akkor a hosszú távú járatok teljesítésére szakosodott Air Asia X Kuala Lumpurból Londonba közlekedett. A társaság már megkérte az üzemeléshez szükséges engedélyeket.

Korábban a cégcsoport egyik leányvállalatának, a Thai Air Asiának a vezérigazgatója, Tassapon Bijleveld egy szaklapnak nyilatkozva azt mondta, Kelet-Európában is terjeszkedni szeretne a társaság, Thaiföldről indítanának diszkont-repülőjáratokat Budapestre, Prágába és Varsóba. Az Airportal.hu szaklap megkeresésére akkor a Budapest Airport megerősítette, hogy tárgyalnak a céggel, részleteket azonban nem közöltek.

A malajziai székhelyű Air Asia 1996-ban kezdte működését, leányvállalataival együtt mára utasforgalom és flottaméret tekintetében Ázsia legnagyobb diszkont-légitársaságává nőtte ki magát. A 176 repülőgépes flottával 176 célállomásra közlekednek, 2016-os utasforgalma a várakozások szerint meghaladta az 50 milliót. A 2015-ös teljes üzleti évben 450 millió dollár üzemi és 121 millió dollár adózott eredményt ért el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.