Élénkülhet idén az ipari termelés

Vegyesen értékelték az elemzők a legfrissebb ipari termelési adatokat.

MTI
2017. 03. 07. 13:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ipari termelés volumene 6,5 százalékkal meghaladta januárban az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,6 százalékkal nőtt, idén januárban ugyanis kettővel több munkanap volt, mint tavaly az év első hónapjában. Az előző hónaphoz viszonyítva januárban a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,1 százalékkal csökkent – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az alacsony tavalyi bázis, illetve egyes új élelmiszeripari és gumiipari kapacitások üzembe helyezése miatt idén 3,5 százalékra gyorsulhat az ipari termelés növekedése. Nagyobb gyorsulásra 2018-ban számít a szakértő, amikor újabb jelentős autóipari kapacitások lépnek üzembe.

A szakember kommentárjában kifejtette: a kifejezetten kedvező konjunktúramutatók ellenére tavaly gyenge teljesítményt nyújtott az ipar, ezen belül pedig különösen gyenge volt a járműgyártás kibocsátása, amit részben a hazai autógyárakban elvégzett modellfrissítések is okozhattak. Az elemző úgy látja, a következő hónapokban újra élénkülhet az ipari termelés, amit a határozottan javuló hazai és európai konjunktúramutatók is alátámasztanak. Az Audinál a műszakcsökkentés fékezheti a növekedés ütemét, a feldolgozóipari foglalkoztatás növekedése viszont az ipar várható élénkülését jelzi – tette hozzá.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a vártnál kisebb lendületet vett az ipar januárban. Kommentárjában úgy fogalmazott: a 6,5 százalékos növekedés elsőre meggyőzőnek tűnik, a munkanapok hatását kiszűrve azonban látszik, hogy az ipari teljesítmény szerényebb ütemben, 1,6 százalékkal tudott csak bővülni januárban. A beszerzésimenedzser-indexek azonban továbbra is arra utalnak, hogy a következő hónapokban folytatódhat az ipari termelés növekedése – hangsúlyozta. A szakértő szerint idén 3-4 százalékkal bővülhet az ipari termelés volumene.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a kedden kiadott német ipari rendelési adatok havi összevetésben hét százalék feletti mértékben zuhantak, amire 2009 óta nem volt példa. A magyar ipar nagyban függ a német megrendelésektől, így ez inkább negatív irányba billentheti az idei várakozásokat – közölte. Az elemző szerint 2017-ben átlagosan két százalék alatt maradhat az ipari termelés bővülése.

Kommentárja szerint a termelés volumene lényegében stagnált az elmúlt hónapokban, a trendvonal így a tavalyihoz hasonló, gyenge évet vetít előre 2017-re. A gyengélkedés egyik oka lehet, hogy az Audi tavaly év végétől csökkentette termelési kapacitásait. Tavasztól azonban az Apollo gumigyár várhatóan végre beindítja termelését, ami felfelé hajtja majd az ipari termelés alakulását – fogalmazott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.