Pár hónappal a Quaestor bedőlése előtt a jegybank engedélyt adott arra, hogy a Tarsoly Csaba vezette cégcsoport megvegye a bankszektorból kivonuló francia Crédit Agricole itteni leányát, a Credigen Bankot. A hitelintézetet később átnevezték Quaestor Bankra, majd rá egy hónapra eldőlt az első dominó Tarsoly Csaba cégbirodalmában, a Quaestor-csoportban.
A felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási Nonprofit Zrt. (PSFN) 2015 ősze óta folyamatosan dobra veri a hitelintézetet. A felszámoló azonban a 24.hu érdeklődésére közölte, hogy eredménytelen volt az ötödik eladási kísérlet is, senki nem adott be pályázatot. A portál úgy értesült, könnyen lehet, hogy nemsokára visszaadják a bank működési engedélyét és elkezdődik a végelszámolás, így a bankban levő pénz végül a Quaestor-károsultak kártalanítását szolgálhatja – teszik hozzá.
A bank lényegében üres, a legutóbbi, egy évvel ezelőtti hírek szerint két ügyféllel rendelkezett, mert a korábbi tulajdonos 2012–2013 fordulóján előbb a jól teljesítő hitelportfóliót adta el, aztán a rosszat. Mégis több mint 2,1 milliárd forint saját tőkével rendelkezhet, az esetleges vevőtől épp ezért várta azt a felszámoló, hogy legalább ekkora likvid pénzeszközzel rendelkezzen.