Ősszel nyit az Amazon felvidéki telephelye

Nyugat-Szlovákia dúskál a befektetőkben, most éppen az amerikai Amazon dönött a régió mellett.

Kuthi Áron
2017. 03. 07. 21:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatvanezer négyzetméteres telephely ezer embernek ad munkát, a tervek szerint az eltévedt és át nem vett küldemények gyűjtőhelyeként szolgáló központ ősszel kezdi meg a működést. A cég nem közölte a befektetés pénzügyi nagyságrendjét. 

Martin Tomcányi, Szered polgármestere szerint nem kell túlzottan magas jövedelmi szintekre számítani, azok valamennyivel a minimálbér felett fognak alakulni. Szlovákiában 405 euró a minimálbér, amit várhatóan idén 435 euróra (134 800 forint) emelnek. A munkavállalókért folytatott verseny ellenben könnyen emelheti a tétet, rengetegen ingáznak a Csallóközből Nagyszombatba, Pozsonyba, Nyitrára a jobban fizető munkahelyekért. 

A pozsonyi Új Szónak nyilatkozó munkaerőpiaci szakértő szerint a társaság komoly gondokba ütközhet a szakképzett munkaerő megtalálásával, mert a Peugeot-t és a Citroënt gyártó nagyszombati PSA-csoport is ezzel küzd, ráadásul Nyitrán 2018-ban indul a Jaguar Land Rover-gyára. 

Az amerikai csomagküldő vállalatnak Pozsonyban már 2011 óta működik egy nyocszáz embert foglalkoztató szolgáltatóközpontja. Ide a cég honlapja szerint jelenleg is 77 pozícióra keresnek munkatársakat. 

Ugyanakkor nem biztos, hogy túlzottan népes magyarországi munkaerőt fog vonzani a beruházás, mivel Szeredet Győrből és Komáromból egyaránt csak egy durván másfél órás autózással lehet elérni. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.