Megelégelte Brüsszel a hazai korrupciót?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ez a helyzet azzal fenyeget, hogy hazánk a következő uniós költségvetési időszakban nem jut közösségi forrásokhoz.

Wiedemann Tamás
2017. 06. 09. 5:07

A majdani EPPO-főügyész hatáskörébe tartozna a határokon átnyúló áfacsalás vizsgálata is, amit az Orbán-kormány nem támogat. Budapest álláspontja szerint jelenleg is vannak olyan intézmények, mint például az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust) vagy a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF), amelyek eljárnak az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben. A kormány szerint a magyar részvételhez módosítani kellene az alkotmány ügyészségre vonatkozó részeit is. Trócsányi László igazságügyi miniszter korábban azt mondta, hogy ha európai ügyészséget szeretnének létrehozni, akkor azt az Eurojust szervezeti alapjain kell megvalósítani.

Az új testületet úgynevezett megerősített együttműködési eljárással hozza létre a tagállamok egy csoportja. Az uniós igazságügyi miniszterek csütörtöki tanácskozásáig húsz tagállam képviselője jelezte országa részvételi szándékát. Magyarország mellett a fent már említett Lengyelország, valamint Hollandia, Málta és Svédország is jelezte, hogy jelenlegi formájában nem támogatja az európai ügyészség létrehozását, Dánia, Írország és Nagy-Britannia pedig most is kivonja magát a bel- és igazságügyi együttműködés ezen részéből. Vera Jourová ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a javaslata nyomán végül ezen országok is a csatlakozás mellett fognak dönteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.