A CBA-kba terelnék a nyugdíjasokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sokan mennének vissza dolgozni, mert minden fillérre szükség van, és így hasznosnak is érezhetik magukat.

Hajdú Péter
2017. 07. 07. 12:25

– Ma Magyarországon olyan alacsonyak a nyugdíjak, hogy sajnos nagyon sokaknak szükségük van kiegészítő jövedelemre – ezt már Meskó László, a Nyugdíjasok Pártja 50+ elnökségi tagja nyilatkozta lapunknak. Ezért üdvözlik, hogy újabb munkavállalási lehetőség nyílik a nyugállományban lévők számára. Meskó László kiemelte: nem szabad elfelejteni, hogy a kezdeményezés sikere azon múlik, a szövetkezeti formában történő foglalkoztatás során megfelelő védelmet kapnak-e a munkavállalók. – Ezért mi jóindulatúan, de kritikusan figyeljük a fejleményeket, nehogy véletlenül kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek a nyugdíj mellett dolgozók – tette hozzá.

– Tudjuk, hogy sok, munkaerőhiánnyal küszködő – kereskedelmi, illetve egyéb szolgáltatási területeken tevékenykedő – vállalkozás igényli a mostanában létrejövő nyugdíjas-szövetkezetek szolgáltatásait. Leginkább a szakmai gyakorlattal rendelkezőket keresik ezek a vállalkozások, de a puding próbája az evés, azaz a gyakorlatban dől el, hogy működőképes-e az új törvény adta foglalkoztatási forma vagy sem – vélekedett Meskó László. Annyit fűzött még a törvényhez, jó lett volna, ha a jogszabályalkotó engedményt tesz az adózásban, s csak bizonyos jövedelemszint, például havi százötvenezer forint fölött kötelezte volna személyi jövedelemadó (szja) fizetésére az ily módon munkát vállalókat. (Az időskorúaknak – nyugdíjuk megtartása mellett – a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után nem kell egészségügyi és nyugdíjjárulékot fizetniük, csupán a 15 százalékos szja-t.) Annál is inkább, mert minden bizonnyal a legszegényebb nyugdíjasok lesznek a leginkább rákényszerítve a munkavállalásra. Kérdésünkre arról is beszélt, hogy szerinte eleinte óvatosan vágnak bele a szövetkezeten keresztüli munkába a nyugdíjasok. Amennyiben kedvezőek lesznek a tapasztalatok, tömegével jelentkeznek majd munkára a szépkorúak, nemcsak a NYOSZ szövetkezeteinél. Sajtóinformációk szerint alakulófélben van már egy Szomszédok nevű országos nyugdíjasszervezet, és egy miskolci szövetkezet is benyújtotta a működéshez szükséges papírokat a cégbíróságra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.