Óriás távozik Magyarországról

Kivonul az American Express bankkártyacég.

Fokasz Oresztész
2017. 07. 12. 11:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lecseréli a lakossági American Express- (Amex-) kártyáit az OTP Bank, helyettük pedig Mastercard Bónusz-plasztikokat ad az ügyfeleinek – értesült az Index. Mivel itthon csak ez az egy pénzintézet forgalmazott ilyen kártyákat, ez azt jelenti, hogy az amerikai óriáscég kivonul Magyarországról.

A portál megjegyzi: a hazai kártyapiacon nagy változásra nem kell számítani, mert a három globális éllovas, vagyis a Mastercard, a Visa és az Amex közül itthon az első kettő lényegesen erősebb szereplő, mint a most távozó Amex. A vállalati Amexet saját kézben tartja a cég, így a vállalati szegmensben maradhatnak Magyarországon is ilyen kártyák, de mivel a lakosságit kizárólag az OTP-vel működtette, az meg fog szűnni. Úgy tudjuk, hogy az OTP július 17-től már nem bocsát ki új Amexet, a régieket pedig a lejáratuk napján lecseréli, de 2018. január 31-ig mindenképpen. Aki maga szeretné felgyorsítani a folyamatot, az 2000 forintos jóváírást kap, ha elindítja a cserét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.