A tejautomaták fele is megszűnhet a legújabb állami sarc miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Minden jel szerint beigazolódik a szakma jóslata, és hamarosan valóban eltűnik az étel- és italautomaták fele.

Horváth Attila
2017. 08. 18. 17:45

Az átgondolatlanul bevezetett felügyeleti egység egy másik hasonló elven működő szolgáltatást, a tejautomaták rendszerét is nehéz helyzetbe hozza. Mint lapunknak László Róbert, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökségi tagja elmondta, az automaták közel fele tűnhet el innen is, hiszen az üzemeltetők nem tudják kigazdálkodni a bekötési és a fenntartási díjat. A makói vállalkozó elmondta, a városban hat automata működik, a legforgalmasabból a legjobb napon is legfeljebb 70-80 litert adnak el. Ide mindig kedvező áron, literenként 150 forintért kerül a tej, hogy a fogyasztók könnyebben érjék el az egészséges és megbízható minőséget. László Róbert szerint ez egyfajta karitatív munka, ezt azonban az automata felügyeleti egység tönkreteszi, mert nem lesz pénzük fenntartani a készülékeket.

A termelő hozzátette, az egész szakma nem érti, miért volt szükség erre a lépésre, különösen annak tudatában, hogy a kormány januártól öt százalékra csökkentette a friss tej áfáját. László Róberték számára azért sem világos az adóként is felfogható felügyeleti egység, mert így az adócsökkentés hatása tulajdonképpen nem is érződik majd. A szakember szerint Makón a hat automatából három biztosan megszűnik. Bár országos adatot nem tudott mondani a 2009-ben indult tejautomata-rendszerről, valószínűleg ugyanilyen arányban tűnnek majd el gépek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.