A családi házak számára kötelező kéményseprés megszüntetéséről szóló törvényjavaslat visszavonását követelték azok a tüntetők, akik a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) szervezésében demonstráltak hétfő reggel Budapesten, a Kossuth Lajos téren. A Magyar Távirati Iroda szerint a helyszínen mintegy 70 (a Magyar Nemzet becslése szerint 50) kéményseprő jelent meg forradalminak egy cseppet sem nevezhető hangulatban. A helyszínen megjelent szakszervezeti vezetők, illetve az ellenzéki parlamenti pártok képviselői azt hangsúlyozták: amennyiben a parlament újból elfogadja a törvényjavaslatot – amelyet Áder János köztársasági elnök alig több mint egy hete megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek –, akkor emberek százezreit sodorják életveszélybe, illetve ellehetetlenítik a kéményseprő szakmát.
Vámos Csaba, a KOSZ vezetője úgy vélekedett, hogy gyermekeink, unokáink jövője a tét. A Magyar Nemzet kérdésére Vámos Csaba azt mondta: ha a kormánypárti képviselők kedden újra megszavazzák a törvényt, akkor – megfelelő kéményseprés hiányában – hamarosan tragédiák sora következhet be. Hozzátette: a jövőben is mindent meg fognak tenni szakmájuk megmentéséért, valamint megpróbálnak majd nyomást gyakorolni a kormánypárti képviselőkre, hogy jobb belátásra térjenek. Így később is lehet majd számítani ilyen figyelemfelhívó akciókra. A vezető szerint így tudják a társadalom nagy részét elérni.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke felidézte: az elmúlt fűtési szezonban 28-an vesztették életüket szén-monoxid-mérgezésben, vagyis a mentőknél senki nem tudja jobban, hogy milyen fájdalmat okoznak ezek, a kémények tisztításával megelőzhető halálesetek.
A Parlament előtt egyébként valóságos összellenzéki összefogás alakult ki: ott volt Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényjavaslat a kéményseprési rendszer átalakításának kudarcát mutatja, azt, hogy a katasztrófavédelem képtelen ellátni ezt a feladatot.
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy a törvényjavaslat gyilkossági kísérlet a magyar társadalommal szemben. Szerinte a fideszes gőg legyőzte a józan észt. Demeter Márta, az LMP (ex-MSZP) parlamenti képviselője szintén azt mondta, hogy a katasztrófavédelem képtelen volt ellátni a kéménysepréssel járó feladatokat, és erre a feladatok megszüntetése volt a válasz, ami elfogadhatatlan. Amennyiben a kormánytöbbség újra megszavazza a törvényjavaslatot, „családok százezreit sodorják veszélybe”. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen a sokszor hulladékkal fűtő, így a kémény- és lakástüzeknek inkább kitett szegényebb családok kerülnek veszélybe. Ugyanakkor a javaslat veszélyezteti az egészséges környezethez való jogot is, hiszen mérgező anyagok kerülhetnek a levegőbe – tette hozzá.
Vámos Csaba a Magyar Nemzet kérdésére viccelődve azt mondta, örül annak, hogy ő teremtette meg az ellenzéki összefogást.