Az egyik legforgalmasabb európai repülőtér honlapján található tájékoztatás szerint több tucat járat jelentős késéssel indul vagy érkezik, de volt olyan is, amelyet töröltek – írja az MTI.
Két budapesti járatot is érint a fennakadás. A menetrend szerint délután negyed háromkor induló járat több mint 4 órás késéssel, 18 óra 25 perckor szállhat fel Amszterdamból. Az este 9 óra 5 perckor induló járatnál egyelőre annyi szerepel, hogy változott a beszállókapu.
A délután indulásra várakozó repülők túlnyomó többsége nagy késéssel indul, de például a barcelonai, az isztambuli, a kairói, az oportói, a San José-i, az athéni és a linkopingi, a malagai, az atlantai és a tenerifei járat menetrend szerint felszállt.
Paul Weber, a repülőtér szóvivője nem közölte az érintett járatok számát. A holland légi irányítás közleményében mindössze annyi szerepel, hogy a légi irányítási rendszer technikai problémája miatt a szokásosnál kevesebb utast tud kiszolgálni az amszterdami nemzetközi repülőtér.
A légi irányítók egyik, névtelenül nyilatkozó szóvivője elmondta, hogy nem kibertámadás okozta a hibát, és annak elhárításán dolgoznak a szakemberek.
A Reuters beszámolója szerint a technikai probléma már megoldódott, de még eltart egy darabig, míg visszaáll a normál menetrend.
Februárban a számítógépes hálózat súlyos hibája hosszú órákra megbénította az amszterdami repülőteret, több mint száz repülőjáratot töröltek vagy függesztettek fel.
Schiphol tavaly több mint 63 millió, 2015-ben pedig mintegy 58 millió utast szolgált ki. A londoni Heathrow és a párizsi Charles de Gaulle után Európa harmadik legnagyobb forgalmú reptere.