Ellenőrzést tartott a Mall.hu webáruházat fenntartó Internet Mall Hungary Kft. Váci úti központjában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden.
A 24.hu megkeresésére a NAV közölte, hogy pénzügyi nyomozói az NNI Vagyonvisszaszerzési Hivatalával együttműködve nagyszabású, országos akciót hajtottak végre, aminek célja egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezet felszámolása. A bűnszervezet tagjai ellen 4,5 milliárd forint összegű költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás.
A portál szerint a cég az eladott termékei után feltehetően nem fizette meg az áfát, és azzal is trükközhettek, hogy a piaci árnál jóval alacsonyabban kis csomagolási hibás terméknek álcázva adtak el az elsőosztályú termékeket.
A webshop hivatalos oldalán annyi olvasható, hogy a Mall.hu átvételi pontjai és ügyfélszolgálata technikai okok miatt nem elérhetőek, de ez minden bizonnyal a hatósági ellenőrzés miatt van így.
A Mall.hu közleményben reagált az estere, azt írták: „a mai nap során egy munkavállalónk tevékenysége kapcsán a NAV és az NNI helyszíni vizsgálatot kezdeményezett társaságunknál. Mindenben együttműködünk a hatóságokkal annak érdekében, hogy a nyomozást mielőbb megnyugtatóan lezárhassák, a nyomozás sikere érdekében további információt jelenleg nem áll módunkban megosztani”.