A 420 milliárd forintos víziközmű-tender kapcsán az Európai Bizottság már kimondta, hogy nem működik megfelelően a magyar ellenőrzés, most viszont ennél is nagyobb pofon készül: több mint 1000 milliárd forintnyi szerződésben fognak kutakodni az auditorok – írja a 24.hu.
A portál úgy tudja, durván megdráguló közbeszerzéseket szednek hamarosan ízekre az Európai Bizottság ellenőrei. A listán van
Az auditorok a jövő héten érkeznek Budapestre, és azt vizsgálják, megfelelő-e az uniós támogatású projektek közbeszerzési rendszere, különös tekintettel az ellenőrzésre. Ha megbukik valamelyik projekt, akkor a szabálytalanság súlyától függően a támogatás egy részét vissza kell fizetni. A 24.hu brüsszeli forrásból úgy értesült, azzal a forgatókönyvvel is számolni kell, hogy az összes uniós támogatás folyósítását felfüggeszti a bizottság, ha az ellenőrzési rendszert nem találja rendben.
A portál azt írja: forrásai szerint a legfrissebb fejlemény az, hogy a számlákat igazoló, kifizető hatóság hármas osztályzatot kapott, ami azt jelenti, hogy ugyan működik a rendszer, de súlyos hibákkal, és a kincstári szervezet az elvégzett munkákról szóló, elfogadott számlákat közvetlenül nem küldheti ki Brüsszelbe, mert nem fogadják el tőle. Az ok: a pályázatkezelő és a támogatásokat nyilvántartó Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR) hibás működése. A legújabb kármentő ötlet az, hogy a magyarországi főellenőr szerepét betöltő Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (Eutaf) a számlákat külön-külön ellenőrizze, és annak hitelesítésével küldjék ki Brüsszelbe – teszi hozzá a portál.
A miniszterelnökségi sajtóiroda erre reagálva közölte: nem felel meg a valóságnak, hogy az Európai Bizottság hármas kategóriába sorolta volna a FAIR-t. „Az idei uniós elszámolási rendszerben már közel 1,2 milliárd euró összegű elszámolás került összeállításra és benyújtásra az Európai Bizottság illetékeseihez a FAIR rendszeren keresztül. Ebből már több mint 100 millió eurónyi összeg meg is érkezett a hazai költségvetési számlákra. Az idén további elszámolások kiküldését is tervezzük” – szögezték le.
Kitértek arra is, hogy az Eutaf nem vizsgálta a jelenlegi lehívási folyamatban a számlák megfelelőségét, hanem az elszámolási csomagok (költségnyilatkozat) összeállításának folyamatát (ellenőrzési nyomvonal) vizsgálta. Ennek részeként a korábbi fejlesztési igényeik megvalósítását ellenőrizte – korábban továbbfejlesztési javaslatokat tett például a nagyprojektek kezelésével, a szerződések és számlák összekötésével kapcsolatban.
„A sajtóban a nyár folyamán is jelentek meg nem tényeken alapuló információk. Az it-rendszer folyamatosan biztosítja az uniós támogatások szabályos és eredményes lebonyolítását, szolgálja a programok előrehaladását. A felmerülő hibákat folyamatosan javítják a szakembereink. Rendszeresen nézzük, elemezzük a hibajavításokat, azokat kiváltó okokat. Ez alapján elmondható, hogy a hibák egy része téves adatrögzítések miatt, más része pedig a fejlesztések miatt alakul ki. Az elemzés eredményeit visszacsatoljuk a képzési rendszerünkbe is. A hibajavítási idők folyamatosan csökkennek, ahogyan a hibák száma is” – közölte a miniszterelnökségi sajtóiroda.