A felcsúti polgármester családi cége, a Mészáros és Mészáros Kft. nyerte el a váci szennyvíztisztító telep fejlesztésére kiírt pályázatot. Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent közlemény szerint Mészáros Lőrinc cége és az egykori Betonút-csoporthoz köthető EuroAszfalt Kft. konzorciuma nettó 4,43 milliárd forintért vállalta az EU-s forrásból finanszírozott munkát, amely során jelentősen (napi 9600 köbméterről 15 ezer köbméterre) kell növelni a szennyvíztisztító kapacitását.
A Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. által kiírt, nyílt pályázatra egyébként négy ajánlat érkezett. Korábban ugyan az ilyen jellegű munkákra egy hatalmas, 420 milliárdos tender során keretmegállapodásokat kötöttek, de most mégis újranyitották a versenyt, mert állítólag a keretmegállapodás nem tartalmazza az adott szerződés minden feltételét. A lényegen ez persze nem változtat, a Mészáros és Mészáros, illetve az EuroAszfalt konzorciuma – amely már mintegy 23 milliárd forintnyi megbízást kapott a keretmegállapodásokból – nyert így is.