Több mint 47 milliárd forintot fizetett az államkassza helyett látványcsapatsport-szervezeteknek az OTP az elmúlt hat évben. Ezzel a bank a legnagyobb taodonor, hiszen minden hetedik adóforint tőlük érkezett a sportba – írja a G7.hu.
Azt a banknál nem árulták el a portál kérdésére, hogy az adóforintok konkrétan mely sportszervezetnél kötöttek ki, annyit azonban elmondtak, hogy a szponzorációhoz hasonlóan a tao esetében is a labdarúgást és a kézilabdát részesítik előnyben, ezen belül főleg utánpótlás-nevelésre adnak pénzt.
A legnagyobb cégek közül az OTP-hez hasonló részletességgel senki nem számol be a taotámogatásokról, pedig nagyon sok vállalat élt a számára is megtakarítást jelentő lehetőséggel az elmúlt hat évben.
A portál azt írja, a Magyar Telekomnál elmondták: kisebb szervezeteknek adtak ezen a csatornán pénzt, ám arról már nem kívántak nyilatkozni, hogy mennyit. A cég éves jelentéseiből az derül ki, hogy 2011 óta több mint 23 milliárd forint értékben vettek igénybe adókedvezményt, ennek nagy része azonban egészen biztosan nem a taorendszerhez kötődik, a vállalat ugyanis korábbi fejlesztései miatt is jogosult volt erre.
Az E.On-csoport annyit közölt, hogy a tao keretében is a vízilabdasportot támogatják. A Mol nem reagált a taotámogatással kapcsolatos kérdésekre, és a lap által megkeresett külföldi tulajdonú nagyvállalatok többsége sem válaszolt. A Richter közölte: mivel hosszú távú beruházási kötelezettséget vállaltak, csak minimális társasági adót fizetnek, de sporttámogatásra ebből sem fordítanak.
A külföldi cégek közül egyébként a GE tűnik a legbőkezűbbnek, bár ez nem a cég éves jelentéseiből derül ki. A Budapest Honvéd SE tavaly nevesítette azokat a cégeket, amelyek hozzájuk utalták társasági adójukat, és ezek közül a legnagyobb összeg, több mint 26 millió forint épp a GE-től érkezett. Az Audi a beszámolói alapján egyáltalán nem utalt kluboknak, és a Mercedes is csak nagyjából 30 millió forintot (ők egy esetben még a támogatottat is nevesítették, 2012-ben a kézilabda-szövetségnek adtak 10 milliót). A Tesco is csak egyetlen évben élt a lehetőséggel: 2013-ban 78 millióval kínálták meg a magyar sportot – teszi hozzá a G7.hu.