A Schmidt Mária többségi tulajdonában lévő Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) megvette a volt K&H-székházat – olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A közleményben azt írták: a K&H Banknak 2012-ig a székházaként szolgáló, Vigadó téri irodaház néven is ismert, emblematikus, 15 000 négyzetméteres épület az igazgatótanács álláspontja szerint teljes mértékben illeszkedik a társaság ingatlanportfóliójába. Megjegyzik, hogy a megvásárlást, majd a felújítást követően akár „magas bérleti díjért” ki is adható.
Október végén vette meg a Terror Háza főigazgatója Horváth Lászlótól a BIF-ben lévő tulajdonrészét, ezzel Orbán Viktor tanácsadója véglegesen többségi befolyást szerzett a cégben. Schmidt Mária összesen hárommillió részvényt vásárolt. Az ügylet egyik érdekessége, hogy a felvásárló cég egyik tulajdonosa Ungár Péter, a Lehet Más a Politika elnökségi tagja. Ungárt akkor elértük telefonon, de azt közölte portálunkkal, hogy „nem veszek részt a cég vezetésében, nem tudom, mennyibe került a részvények felvásárlása”.