A hazai webáruházak között van olyan, amely 94 százalékos kedvezményt is kínál a fekete pénteken, az átlagos kosárérték pedig a 36 ezer forintot is elérheti – írja a Világgazdaság.
Az e-kereskedelemben évről évre fontosabb az ünnepi szezon, amelyet a karácsonyi bevásárlás mellett a Black Fridayre időzített jelentős árengedmények is fűtenek. Míg korábban az éves webes forgalom ötöde, addig tavaly már csaknem a harmada bonyolódott le november–decemberben, az idén pedig még nagyobb arány várható.
Rédey Iván, a Mall.hu ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta: tízszer akkora forgalmat is hozhat a fekete péntek, mint egy hagyományosan erős akciós nap. Úgy véli, a legnépszerűbbek a tévék, az okostelefonok és a játékkonzolok lesznek, de a háztartási gépek is kelendők a botmixertől a mosógépig. A karácsonyi szezon közeledtével a hagyományos építő- és társasjátékok is keresettek, akárcsak a süteményformák vagy a kürtőskalács-készítő gép. Bár szezonon kívül esik, fekete pénteken grillsütőt is szívesen vesznek az emberek.
Rédey Iván kiemelte: normál időszakban az átvétel akár a megrendelés napján is megtörténhet az átvételi pontokon, de futárral is a legtöbb árucikket egy-két nap alatt szállítják. Fekete pénteken viszont az egész ország egyszerre szeretne hozzájutni az akciós termékekhez, a szállítási kapacitást pedig nem erre a csúcsterhelésre méretezték. A logisztikai szolgáltatóknál túlórázni tudnak, de futárból és járműből nem lesz több.
Becslések szerint a hazai online kereskedelem az év végére 360 milliárd forint fölé duzzad.