Soha nem látott mértékben nőtt tavaly az egyéni vállalkozások száma

Ötödével több egyéni vállalkozó kezdte meg tavaly a működését, mint 2016-ban.

MN
2018. 01. 30. 21:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2017-ben csaknem 70 ezer egyéni vállalkozást jegyeztek be, ami messze meghaladja a korábbi évek szintén extrém magas értékeit is – mondta el Pertics Richárd, az Opten céginformatikai vállalat igazgatója a Tőzsdefórumnak.

„Immár 5 éve folyamatosan és meredeken növekszik az egyéni vállalkozások száma Magyarországon, ezzel mára az egyik legnépszerűbb gazdasági formává nőtte ki magát” – hangsúlyozta a szakember.

Tavaly 69 127 új egyéni vállalkozás indult el Magyarországon, amely 20 százalékkal magasabb, mint a 2016-os érték, és több mint duplája a 2012-es bejegyzési értéknek.

Az induló egyéni vállalkozások száma nemcsak önmagában nézve magas, hanem más gazdasági formákhoz képest is. 2017-ben például több mint két és félszer több egyéni vállalkozás indult, mint az összes többi cégformában történő alapítások együttesen.

Az Opten igazgatója hozzáfűzte: „Az egyéni vállalkozások felfutása egyrészt a többi gazdasági formára ható szigorító tényezőnek köszönhető, másrészt az új adózási formák is erősen hatottak az egyéni vállalkozások növekedésére.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.