Majd várnak – felelte természetesen, de korántsem félvállról a ránézésre még bőven a húszas éveit taposó, ám minden mozdulatából a rátermettséget sugárzó üzletvezető – egy személyben pénztáros, húspulti eladó, árufeltöltő és takarító –, amikor rákérdezek, egyedül hogy bírja a többfrontos bolti szolgálatot. A Miskolctól szűk órányira található Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település – amelynek nevét a nyilatkozóra való tekintettel inkább nem írjuk le – nem tartozik a legkisebb és a legszegényebb helységek közé, de jómódúnak sem lehet nevezni. A bolt is olyan, mint bárhol máshol: a településrész központjában található önálló épületet szemlátomást a jelenleginél nagyobb forgalomra tervezték még a hetvenes-nyolcvanas években, fénykorában talán négy-öt alkalmazott is állhatott a pultok mögött. Furcsának talán csak a szlovákul szóló rádió hat, ennek oka prózai: mint kiderült, más nem jön be a dombok által körülölelt községben.
Szokványos itt az is, hogy ugyan a déli harangszó még csak fél óra múlva esedékes, de itt már záróra van. – Nagyon régóta így megy ez, az emberek megszokták, hogy nincs egész nap nyitva a bolt, csak néhány órát, reggel és délután. Igény sincs többre.
- A vasárnapi boltzár miatti cirkuszt sem értettük errefelé, mint ahogy azt sem, most miért kapta fel a témát a sajtó – válaszolta, miután felfedtem érkezésem okát, miszerint nemcsak zsemlét, tejfölt és Túró Rudit szeretnék venni, hanem riportot készíteni jöttünk a fővárosból. Felvetésemre, hogy a kötelező béremelés mellett egyre nehezebb fenntartani egy üzletet, megtudtuk, hogy a helyzet valóban nem lett könnyebb: a bolt vásárlói körét főleg kispénzű nyugdíjasok adják, akik finoman szólva nem képviselnek jelentős vásárlóerőt, ám szerencsére sokan vannak. Megjegyezte: természetes, hogy akinek van autója, az havonta egy-két alkalommal nagyobb bevásárlást intéz a Pennyben vagy más multinál, mivel azok érezhetően olcsóbban tudnak működni. A kisebb boltok szerepe egyre inkább az, hogy a hirtelen felmerülő igényeket elégítsék ki, alapszinten.