Folytatódik a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak egy-egy milliárd forintból a dunakanyari és a Tisza-tavi, és további hárommilliárd forintból a balatoni szabadstrandok – közölte a távirati iroda beszámolója szerint Guller Zoltán.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kiemelte: céljuk, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon. Mára a belföldi vendégforgalom lett a magyar turizmus motorja, ezért indult el két évvel ezelőtt a strandfejlesztési program. Az első ütemben tavaly mintegy kétmilliárd forintos támogatást kapott több mint harminc balatoni település fizetős strandja. Az idén ötmilliárd forint keretösszeggel indul el a strandfejlesztés második üteme, amelyben a szabadstrandok infrastruktúra-fejlesztésére, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására fordíthatók az összegek.
A kormány által az önkormányzatoknak biztosított támogatással a Balatonnál valamennyi szabadstrandon további fejlesztések valósulhatnak meg, a Dunakanyarban pedig Komárom, Esztergom, Visegrád, Zebegény, Kisoroszi, Verőce és Szentedre Duna-parti strandjai újulhatnak meg, míg a Tisza-tónál Abádszalók, Kisköre, Tiszanána, Sarud, Poroszló, Tiszabábolna és Tiszafüred tóparti strandjai. Guller Zoltán hozzátette, hogy a program harmadik elemeként a Balatonnál, a Dunakanyarban és a Tisza-tónál valamennyi strand támogatást kap az MTÜ-től annak érdekében, hogy megtervezzék 2030-ig a strandfejlesztéseket.