A héten tartja rendes havi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelynek legfontosabb eleme az lesz, hogy a márciusi irányváltást követően milyen iránymutatással szolgál a monetáris tanács. Az elmúlt hónapban a jegybank szigorított a feltételeken, s egyúttal bejelentette, hogy korlátozni fogja a piacon lévő likviditást, mivel mostanra úgy ítéli meg, hogy a háromszázalékos középtávú inflációs célját fenntartható módon elérte. Ugyanakkor a márciusi lépéseket egyszeri intézkedésnek, és nem egy kamatemelési ciklus első lépésének szánta. Ezzel a piacok elsőre elégedetlenek voltak, ami a forint pillanatnyi árfolyamkilengésében is megmutatkozott.
Azóta kevesebb az izgalom a magyar eszközök piacán, és a fő nemzetközi tényezők, leginkább az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve és az Európai Központi Bank kivárása az MNB-t is kényelmes, lépéskényszermentes helyzetbe hozta.
– Az elmúlt hetek fejleményei nem tesznek szükségessé azonnali lépéseket, az MNB kivárhat. Az áprilisi ülést követő közlemény valószínűleg megismétli a márciusi üzeneteket, a következő kulcsfontosságú ülés a júniusi lehet – áll a CIB Bank értékelésében. A júniusi üléssel egy időben jelenik meg a jegybank következő inflációs jelentése, a monetáris tanács tájékoztatása szerint negyedévente ennek alapján vizsgálják meg, hogy mennyire lehet szükséges a beavatkozás. Jelen várakozások szerint a nemzetközi trendekkel összhangban a magyar jegybanknak sem kell idén tovább szigorítani, ez azonban még változhat a beérkező makrogazdasági adatok függvényében.