Megtelnek a wellness-szállodák a négynapos húsvéti hosszú hétvégén, amikor a szálláshelyek forgalma egy átlagos áprilisi látogatottsághoz képest a négyszeresére nő – állapította meg a Szállás.hu az oldalra érkezett előfoglalások alapján.
A tavalyi rekordévhez képest is jelentős lesz idén a növekedés: a szállásközvetítő portál prognózisa szerint idén 87 százalékkal többen szállnak meg a belföldi szolgáltatóknál, mint az előző év húsvétján. A magyarok az idei ünnepen átlagosan 53 ezer forintot költenek a hotelekben foglalásonként, a legtöbben két éjszakás utazási csomagot választottak és 3-4 fővel utaznak egyszerre.
Dübörög a pihenőkártya: a kafetériaelem népszerűségére utal, hogy ezúttal minden ötödik foglalást Szép-kártyával rendeznek a vendégek, átlagosan 78 ezer forint értékben. A szállodák mellett az apartmanok, a vendégházak és a panziók is keresettek a belföldi turizmusban – jelezték.

Fotó: MTI/Balázs Attila
Húsvétkor Eger, Hajdúszoboszló és Gyula lesznek a legkeresettebb úti célok, de Budapesten, Siófokon és Szegeden is sokan töltik majd az ünnepet. A szállásadók tipikus húsvéti fogásokkal, főtt sonkával, tojással, kaláccsal várják a vendégeket, népszerű programok ilyenkor még a népi játékok, a tojásfestés, az állatsimogatás és a tojáskeresés. A legnépszerűbb belföldi települések listáján Nyíregyháza, Pécs, Hévíz és Miskolctapolca is szerepelnek, míg a legtöbb turistát vonzó program, látnivaló sorrendben a hollókői húsvéti fesztivál, az egri vár és a Nyíregyházi Állatpark, de sokan felkeresik a Festetics-kastélyt, a Fátyol-vízesést és a visegrádi fellegvárat is.
Tumultus
Csütörtök reggeltől ismét megnövekedett forgalomra lehet számítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren – hívta fel a figyelmet a Budapest Airport. Emellett a következő napokban sok külföldön dolgozó magyar is hazalátogat húsvét alkalmából, hogy családtagjaival tölthesse az ünnepet. Hardy Mihály kommunikációs igazgató elmondta: az előrejelzések szerint akár 44-46 ezer utast is kiszolgálhat a fővárosi repülőtér egyetlen nap alatt, ami hasonló a július–augusztusi csúcsidőszakban szokott 48-50 ezres utasszámhoz. Jelezte, pénteken még többen kelhetnek útra, szombaton viszont átmeneti csökkenés várható az utasok számában. Vasárnap ismét felfut a forgalom, ami megmarad húsvéthétfőn is. A repülős utazásra készülőknek javasoljuk, hogy az alább jelzett csúcsidőszakokban a járat indulását megelőzően akár két és fél, három órával korábban érjenek ki a repülőtérre – mondta Hardy Mihály. Hozzátette, a repülőtér holnap egy újabb utasbiztonsági ellenőrző folyosót helyez üzembe a 2. Terminál A oldalán, így a húsvéti hétvégére még nagyobb kapacitás áll rendelkezésre, összesen 16 folyosón zajlik majd az ellenőrzés, ettől várhatóan az áthaladás is gyorsabb lesz.