Bodó Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben elindított reformprogram, amely a foglalkoztatási osztályok módszertanának átalakítására épül, a várt eredményeket hozta. Ezekben a megyékben eddig 12 ezer embert tudtak bevonni a munkaerőpiacra.
A program lényegének nevezte, hogy intenzív kapcsolatot alakítsanak ki azokkal a munkaadókkal, akik fejleszteni, bővíteni szándékoznak, illetve személyre szabott együttműködés alakuljon ki a foglalkoztatási osztályok, főosztályok munkatársai és a jelenleg még munkát keresők között.
Szólt arról, hogy 3,6 százalék a munkanélküliségi ráta, de vannak az országnak olyan területei, ahol nulla százalék, míg máshol meghaladja az országos átlagot.
Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben, az országos átlagot meghaladó 6,6 százalék a munkanélküliségi ráta, így nem kevesen voltak, akiket be lehetett vonni a munkaerőpiacra – számolt be, hozzátéve: a cégek fogadókészsége egyértelműen pozitív volt, a munkát keresők egyéni elképzeléseit, szándékát igyekeznek az eddiginél is jobban felmérni.
Összegezve: a tapasztalatok egyértelműen pozitívak, a programot országosan is kell terjeszteni – hangoztatta az államtitkár. Bodó Sándor kitért arra, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4,4 százalék a munkanélküliségi ráta, ami azt jelenti, hogy vannak tartalékok, lehetőségek abban a megyében is.
Kiemelte: a foglalkoztatási osztályok munkatársai, vezetői napi munkakapcsolatot alakítanak ki a megyében, városban működő cégekkel, továbbá számítanak a helyi tapasztalatokkal rendelkező önkormányzatokra is. A cél, hogy a munkaadói fórumok, összejövetelek is az új program részesei lehessenek – mondta.
Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott elmondta: az új módszer a vállalatokra, a vállalati kapcsolatokra épít. A megvalósítás során a lehető legnagyobb összefogásra van szükség az elkövetkező időszakban, ezért is hívtak meg a keddi szakmai napra mindenkit, akinek tapasztalata, lehetősége és akarata is van közösen dolgozni.