Kártalanítja utasait a légitársaság

Váradi József azt nyilatkozta: elismerik, hogy több hiba is történt, a részleteket házon belül is vizsgálják, a tanulságokat leszűrik, az utasokat pedig mindenképpen kompenzálják.

2019. 05. 29. 9:30
A légitársaság szerint a földi kiszolgáló hibázott Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Exkluzív nyilatkozatban reagált a Turizmus.com szakportálnak Váradi József, a Wizz Air légitársaság vezérigazgatója arra, hogy a Miniszterelnökség a hét végén azt közölte: elfogadhatatlan volt a légitársaság bánásmódja a szombat reggeli Frankfurt–Budapest járat utasaival szemben. Különösen kifogásolták a fapados cég eljárását az állítólagos technikai meghibásodás kapcsán, illetve az utastájékoztatás mikéntjét, ezért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezett.

Az ötven, Frankfurtban hagyott utas ügyében Váradi József azt nyilatkozta: elismerik, hogy több hiba is történt, a részleteket házon belül is vizsgálják, a tanulságokat leszűrik, az utasokat pedig mindenképpen kompenzálják. – A szóban forgó járat a gép meghibásodása miatt nem tudott felszállni. A kapacitások szűkössége miatt állhatott elő az a sajnálatos helyzet, hogy kisebb gép tudott csak kirepülni az utasokért.

A légitársaság szerint a földi kiszolgáló hibázott
Fotó: Kurucz Árpád

Hibázott az utasokat helyben kiszolgáló cég is, a felelősség viszont a Wizz Airt terheli, hiszen mi állunk szerződéses kapcsolatban az utasokkal. Megvizsgáljuk a tanulságokat, az utasok kárát pedig igyekszünk enyhíteni, amennyire lehet – hangsúlyozta a vezérigazgató. Hozzátette: szeretné, ha mindenki látná, hogy egyedi esetről van szó, amely alapján nem lehet a teljes működésükre következtetni, annál is inkább, mert Európát tekintve a Wizz Air bizonyíthatóan a legkevesebb járatát törlő légitársaság, és iparági átlag fölött teljesít a járatpontosság tekintetében is.

– Csúcsra van járatva, ezért drámaian leromlott az infra­strukturális kiszolgálás, a légi irányítás túlterhelt. Ezek a tényezők lerontják a légitársaságok eredményeit, ezáltal végső soron a fogyasztók élményét is. Ez globális iparági probléma, amit orvosolni kell – mondta Váradi József.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.