Több millió forintot nyerhetett az, aki új lakását a projekt indulásakor vásárolta meg. A Living 14, százlakásosnál nagyobb budapesti beruházást felölelő elemzése szerint ugyanis a lakások ára a tervezési fázistól az elkészülésig átlagosan több mint 46 százalékkal emelkedett. A Winghez tartozó cég vizsgálatából kiderül, hogy a lakások több mint negyven százaléka már a tervezőasztalról elkel, az átadás előtt egy évvel pedig átlagosan 74 százalékos az értékesítettség aránya.
Egy negyvenmillió forintért meghirdetett, építés előtt álló lakásért 25-75 százalékos fizetési ütemezésnél például mindössze a tízmillió forintos kezdőrészletet kell befizetnie a vevőnek, a maradék harmincmillió kifizetése azonban később, átlagosan két év múlva esedékes. A lakás ára viszont a vásárlással rögzül negyvenmillió forintban, miközben értéke az említett átlagos, 46 százalékos drágulással számolva elérheti az 58,4 millió forintot. Vagyis a kezdeti tízmillió forintos befektetéssel két év alatt mintegy 18 millió forint lehet a nyereség.