A lakbér negyedével kerül többe. A lakhatással, lakásfenntartással kapcsolatos költségnövekedésben a 28 tagállam közül az első ötben hazánk mellett a kelet-közép-európai tagállamok találhatók, a cseheknél és a lengyeleknél is hasonló drágulás volt tapasztalható, ám szomszédaink árai korábban is magasabbak voltak a hazainál. Ez azt jelenti, továbbra is olcsóbban vehető igénybe idehaza a legtöbb szolgáltatás, s a nyugat-európai árak még mindig jóval meghaladják a keleti tagállamokét.
Visszaszorul a szegénység
Mintegy egymillió fővel csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma hazánkban 2015 és 2017 között. Az Eurostat adatai alapján megelőztük Belgiumot, Portugáliát, Spanyolországot és Görögországot is, 2010-ben csak Romániában és Bulgáriában voltak többen kitéve a társadalmi kirekesztődés kockázatának. Deprivációban érintettnek az számít, akit kilenc élethelyzetből négy érint: akik nem tudnak kifizetni egy váratlan kiadást, elmaradásban vannak számláikkal, nem tudják felfűteni a lakásukat a megfelelő hőmérsékletre, nem telik a mindennapi megélhetésen felül autóra, telefonra, mosógépre, színes tévére, vagy nem tudnak évente egyszer üdülni és kétnaponta húst fogyasztani.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!