Töretlen az agrárvilág beruházási kedve, ezt jelzik a mezőgépforgalom első félévi adatai is. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az előző évek értékesítési rekordjai után az idén is folytatódott a bővülés.
A gazdálkodók 92,6 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, az alkatrészekre pedig több mint 25 milliárd forintot fordítottak. Az új gépek forgalma tíz, az alkatrész-értékesítés nyolc százalékkal volt nagyobb a 2018 első félévi adatainál. A legtöbb idén is az erőgépekből fogyott, ez a kategória adta a beruházások értékének 61 százalékát. Az összes eladáson belül a traktorok 36, a gabonakombájnok 15 százalékos arányt képviseltek.
Az AKI szakemberei szerint a beruházási kedv növekedése a támogatott hitelprogramok és az előnyös finanszírozási lehetőségek mellett a gazdálkodói szemléletváltásnak is köszönhető. A korábbiakkal ellentétben ugyanis ma már a legtöbben olyan gépet vesznek, amelyre tényleg szükségük van, s nem olyat, amire támogatást kaphatnak az államtól. Ezt erősítette meg a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (Megfosz) elnöke is. – Traktorokra és kombájnokra utoljára tíz-tizenkét éve kaphattak támogatást a gazdálkodók, azóta mindenki kivárt az ilyen vásárlásokkal. Mára azonban a korábban beszerzett gépek is cserére szorulnak – mutatott rá a szakember. Majd hozzátette: a termelőeszközök elöregedtek, ezért nem érdemes várni a beruházással. Tapasztalatai szerint támogatások hiányában a legtöbben bankhitelből finanszírozzák a gépvásárlást. – Aki jól gazdálkodó, biztosan forráshoz jut a pénzintézeteken keresztül – jegyezte meg.
A legkedveltebb konstrukció a Magyar Nemzeti Bank által refinanszírozott Növekedési hitelprogram volt az elmúlt években. A hitelre vett gépek kilencven százalékát a program keretéből nyújtott finanszírozással szerezték meg a gazdálkodók. Harsányi Zsolt a jövőt tekintve is optimista, véleménye szerint az élénk érdeklődés a következő fél évben is biztosan megmarad a mezőgéppiacon. A kereslet pedig elsősorban az erő- és munkagépekre koncentrálódik majd.