Magyar Levente hozzátette: a bizottság legfontosabb feladata, hogy projektszinten előkészítse és nyomon kövesse azokat a beruházásokat, üzletkötéseket, amelyek a két ország gazdaságát még szorosabban egymáshoz kötik.
Az államtitkár jelezte: már most is többmilliárd euró értékben hajtottak végre magyar cégek beruházásokat Oroszországban, főként a mezőgazdaság és a feldolgozóipar területén.
A már meglévő eredmények javítása érdekében Magyarország tőkekihelyezési politikája részeként egy új ösztönzőrendszer előkészítésén dolgoznak, amely vissza nem térítendő támogatással akarja ösztönözni a magyar vállalatok oroszországi beruházásait – mondta.
Magyar Levente kiemelte: Magyarország is nyitott az orosz beruházások iránt.
Magyarország és Oroszország már most is komoly projektekben vesz részt együtt. „Atomerőművet építünk közösen”, és most tárgyal a két ország arról, hogy közösen gyártana és szállítana Egyiptom számára 1300 vasúti kocsit – fogalmazott az államtitkár.
Az államtitkár szerint a nyugati világban azok az országok, amelyek a leghangosabban agitálnak az Oroszországgal való együttműködés ellen, a legnagyobb haszonélvezői a kialakult helyzetnek, az Oroszországgal szemben bevezetett szankcióknak.
„Magyarország tiszteletben tartja a jelenleg fennálló nemzetközi jogrendszert, de nem szeretnénk lemaradni az Oroszország által felkínált gazdasági lehetőségek használásáért folytatott versenyben” – mondta az államtitkár, aki ugyanakkor kiemelte: Magyarország mindent megtesz azért, hogy a magyar cégeket az orosz piacra segítse.
Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszik a Magyar-Orosz Régióközi Együttműködési Bizottság – mondta Magyar Levente.
Toroszov Ilja Eduardovics, az orosz gazdaságfejlesztési miniszter helyettese méltatta a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokat, és elmondta, hogy Oroszországban mindent megtesznek a magyar cégek támogatásáért.
Hozzátette: a két ország kapcsolatát szemlélteti, hogy október végén Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb magyarországi látogatást tervez.