Nagy István: Felkészülten kell reagálni a klímaváltozásra

Az agrárium az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazat, ezért az Agrárminisztérium (AM) igyekszik felkészülten reagálni a klímaváltozás negatív hatásaira – jelentette ki az agrárminiszter az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában csütörtökön Nyíregyházán.

Forrás: MTI2019. 09. 05. 20:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A levegőminőség javítását illetően leszögezte, a mezőgazdaság – azon belül az állattenyésztés és a trágyakezelés – a teljes ammónia-kibocsátás 90 százalékáért felel, cél, hogy az uniós irányelv szerint ez az érték 2020-ig 10 százalékkal, 2030-ig pedig 32 százalékkal csökkenjen.

A miniszter szavai szerint ezért az agrártárca 2020 után elsősorban olyan előírásokat, illetve támogatásokat tervez, amelyek segítik az állattartási technológiák, a takarmányozás, a trágyatárolás fejlesztését, hozzájárulnak a szerves trágya környezettudatosabb hasznosításához.

A digitális agrármegoldások elterjedésének fontosságáról szólva azt mondta, az Európai Unióban elsőként Magyarország fogadta el a Digitális Agrárstratégiát, amely tartalmazza a mezőgazdaságot érintő modernizáció várható hatásait, és feltárja a digitalizációban rejlő előnyöket. Fejlesztenék a meglévő digitális háttér-infrastruktúrát, megújítanák az agrometeorológiai mérőhálózatot, illetve modernizálnák a növényvédelmi előrejelző szolgáltatásokat.

A Vidékfejlesztési Program hangsúlyos célkitűzésének nevezte az épületek és a beépített technológiák energetikai szempontú korszerűsítését, valamint az erdőtelepítések ösztönzését. Elmondta, a telepítések fenntartásához szükséges támogatásokat 80-130 százalékkal emelte, magához a telepítésekhez használható forrásokat pedig megduplázta a tárca.

A kifejezetten magángazdálkodók rendelkezésére álló dotációkkal a lehető legrövidebb idő alatt mintegy 25 ezer hektáron szeretnénk erdőket létrehozni – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.