Semjén Zsolt közölte: 2010-ben egy államcsőd szélén álló országot vett át az Orbán-kormány a szocialistáktól.

Idén is biztosított az ország kenyere
Országszerte tart az aratás.
Semjén Zsolt közölte: 2010-ben egy államcsőd szélén álló országot vett át az Orbán-kormány a szocialistáktól.
Azóta az Orbán-kormány legalább 20 százalékkal csökkentette az államadósságot és valutából forintalapúra váltotta, így az nem külföldi spekulánsok, hanem a magyar emberek kezébe került – tette hozzá.
A GDP-növekedés 5 százalék fölött van, ezért Magyarország, bármi történjen is, mindig a német növekedés fölött lesz 3 százalékkal és 2 százalékkal az unió növekedése felett – fűzte hozzá a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt beszélt arról is, hogy amennyiben megvannak a brüsszeli pénzek és azokat a költségvetés ki tudja egészíteni saját forrásokkal, akkor ahhoz, hogy helyben is történjen valami, jó polgármester kell.
Hozzátette, olyan polgármesterre van szüksége Gödöllőnek, aki a város lakosságával együtt „életképes programokat tud kitalálni”, jó kapcsolata van a térség országgyűlési képviselőjével, a megyével és jóban van a magyar kormánnyal is, hogy ki tudja lobbizni a támogatást.
Semjén Zsolt azt mondta: a lobbizás a világ minden részén létezik. Az az ember, akinek közös az értékrendje a térség országgyűlési képviselőjével, a megyével, a kormánnyal, könnyebben tud kilobbizni forrásokat, fejlesztéseket a saját városának, mint aki szemben áll velük.
A miniszterelnök-helyettes Kolozs Csabát ajánlotta polgármesterjelöltként a gödöllőiek figyelmébe. A jelöltről szólva kiemelte, hogy saját erejéből építette fel cégeit és sok embernek ad munkát.
Hozzátette, hogy aki a saját erejéből „emelkedett fel”, képes arra, hogy Gödöllő fejlesztését is kézbe vegye.
Országszerte tart az aratás.
Heti gazdasági összefoglaló.
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.
Nem az a korosztály adósodik el bátrabban, amire először gondolnánk.
Országszerte tart az aratás.
Heti gazdasági összefoglaló.
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.
Nem az a korosztály adósodik el bátrabban, amire először gondolnánk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.