Folytatni kell a hazai gazdaság fehérítését

Magyar Nemzet
2019. 11. 06. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elektronikus fizetésekre vonatkozóan hat ajánlást fogalmaztak meg, amelyekkel minisztériumi és kormány szinten is foglalkoznak majd – mondta a miniszter. Az egyik szerint megvizsgálják a nyugdíjak és a szociális transzferek bankszámlára utalásának lehetőségét. Javasolják, hogy az öt fő feletti cégeknél a munkabérek utalása kötelezően elektronikusan történjen. A tanács azt is szorgalmazza, hogy az on­line kasszát használóknál a magánszemélyek számára biztosított legyen a bankkártyás fizetés.

A vállalkozások közötti utalásokat bizonyos összeghatár felett kötelezővé tennék, csökkentve ezzel a készpénzfizetés lehetőségét, valamint a vállalkozás és magánszemélyek közötti készpénzfizetés korlátját is bevezetnék. A szociális számla bevezetéséről is tárgyalt a tanács; a nyugdíjaknál már több mint ötven százalék azoknak az aránya, akik folyószámlára kérik a nyugdíjukat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.