Pénteken féléves mélypontjára, 6900 dollárra esett a bitcoin árfolyama azt követően, hogy Kína bejelentette: szigorúan fel fog lépni a kriptodevizák ellen, miután kibocsátásuk és forgalmazásuk fokozott kockázatokat rejt. Sok a visszaélés ezekkel a nehezen meghatározható eszközökkel, nincsenek megfelelően szabályozva, ezért ha valakit kár ér velük kapcsolatban, nem is tud hová jogorvoslatért fordulni. A kínai jegybank hangoztatta, hogy bár a kriptodevizák a blokklánc-technológián alapulnak, azonban a kettőt nem szabad összekeverni.
Múlt hónapban a kínai elnök jelezte, hogy a blokklánc-technológia alkalmazását szeretné elősegíteni a világ második legnagyobb gazdaságában, amit sokan úgy értelmeztek, hogy a meglévő kriptodevizák szerepe is növekedhet. Erről azonban szó sincs, és ez most egyértelművé is vált.
A kriptodevizák, közülük leginkább a bitcoin, szédületes áremelkedésen estek túl 2017-ben, de aztán a lufi kipukkadt: ezek az eszközök nem váltak be mint fizetőeszközök, ezzel szemben a bűnözők célpontjaivá váltak mint pénzmosási eszközök. A bitcoin árfolyama ekkor húszezerről háromezer dollárig zuhant, majd érdekes módon a múlt év végén újra tízezer fölé került. A kínai bejelentés most mindenesetre kijózanítóan hatott a piacra, minden jel arra mutat, hogy működőképes, blokkláncalapú devizákat ugyanúgy csak a jegybankok fognak kibocsátani, ahogy a hagyományos valuták esetében is történik.