Érdekes összehasonlítást tett a világ egyik legsikeresebb vállalkozója és egyúttal leggazdagabb embere.

Kórházfelújítás: hogyan érinti a vármegyéket az uniós források befagyasztása?
50 kórház felújítása marad el.
Érdekes összehasonlítást tett a világ egyik legsikeresebb vállalkozója és egyúttal leggazdagabb embere.
Sir Richard Branson, a Virgin birodalom alapítója és vezetője azt állítja, hogy a gyereknevelés azon kevés dolgok egyike, amely talán még nehezebb is, mint egy vállalkozás felépítése, viszont igen hálás feladat. Branson kétségkívül mindkét kérdésben tapasztalt: 5 gyereke van, vállalkozása pedig a világ egyik legnagyobb sikertörténete, ráadásul az üzletember azon három vállalkozó egyike, aki űrvállalkozást is indított abban a reményben, hogy rövidesen embert juttat a világűrbe.
Az üzletember az mondja, hogy a gyerek születését is óriási felkészülés előzi meg, akárcsak egy vállalkozás indítását, azonban akármilyen felkészült is valaki, váratlan meglepetések érik. Emellett egy új vállalkozás, akárcsak egy újszülött, az ember minden idejét felemészti. Ráadásul egyszerre hirtelen sok mindenhez kell érteni, sok mindent megoldani, hisz eleinte kevés alkalmazott van. Ez Branson szerint hasonló ahhoz, mint amikor meg kell tanulni pelenkázni. Ráadásul mindkét eset alváshiányos állapothoz vezet, ami külön nehezítő tényező.
Később viszont, amikor a vállalkozás már kezd a lábára állni, érdemes az alapítónak egy kicsit megpihenni, hogy egészében lásson rá arra, amit alkotott, és ennek megfelelően tudjon a továbbiakban gondolkodni. A gyereknél hasonló helyzet áll elő, amikor már nagyobbak, és célszerű hagyni őket, hogy más saját sikereikből és kudarcaikból tanuljanak.
50 kórház felújítása marad el.
A régióban tavaly az egyik legmagasabb volt a magyar fizetések vásárlóerejének növekedése.
Folyamatosan erősödik a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalma.
Az ipar és a háztartások fizetik meg az észszerűtlen német döntések árát.
Egy fogott ember csak bajt hoz a magyarokra – ez nem riogatás, hanem realitás
Újabb részlet a Kollár-vallomásból: a vonatokat is lassítja a Tisza és Brüsszel paktuma
Szoboszlai és a Real Madrid kapcsolata egyre szorosabb lesz
Itt az igazság a magyar fizetésekről: valójában ennyit érnek a román és lengyel bérekhez képest
Rettenetes tragédia történt kora reggel Magyarországon
Elszakadt a cérna Oroszországban: az utolsó utáni pillanatban figyelmeztették Németországot
Zaharova páros lábbal szállt bele az elvakultan háborúpárti Brüsszelbe
Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk
Mi Shane Tusup szerepe Milák Kristóf mellett? Az elnök tisztázza a helyzetet
Titkos akcióba kezdtek Magyar Péterék a hídlezáró pride-párti tüntetéseknél
Szabó Bálint ámokfutásba kezdett a budai Várban
Kuncze Gábor ravasz húzása lökheti a szakadékba Magyar Pétert
50 kórház felújítása marad el.
A régióban tavaly az egyik legmagasabb volt a magyar fizetések vásárlóerejének növekedése.
Folyamatosan erősödik a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalma.
Az ipar és a háztartások fizetik meg az észszerűtlen német döntések árát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.