Kiemelkedő mértékben, mintegy öt százalékkal növekszik a hazai GDP, miközben az utóbbi időben számottevően javult az adóbeszedés hatékonysága, vagyis érezhetően zsugorodott a hazai feketegazdaság – jelezte évértékelőjében Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Mindez egyfelől oda vezet, hogy nőnek a költségvetés bevételei. Az elnök szerint a gazdaság fehérítése ugyanakkor a korrupció elleni rendszerszintű fellépés eredményének is tekinthető, ráadásul igazságos viszonyokat teremt, normalizálja a piaci folyamatokat, javítja az adófizetési hajlandóságot, és társadalmi szemléletváltást is jelez.
– A stabil áfabevétel a fenntartható gazdasági növekedés kulcsa – jegyezte meg Domokos László, hozzátéve, hogy a munkát terhelő adók fokozatos csökkentése versenyképességi kérdés.
Az elnök az ÁSZ munkájáról azt mondta, idén több mint hatvan százalékkal nőtt az ellenőrzött szervezetek száma: a korábbi nyolcszáz után összesen 1337 érintettnél vizsgálódtak. Jelentéseiben az ÁSZ nagyjából 1200 javaslatot tett, és kétszáz figyelemfelhívó levelet küldött az ellenőrzötteknek a feltárt szabálytalanságok kijavításáért. Domokos László szerint a következő években az a cél, hogy kockázatértékelésen alapuló értékelésekkel növeljék az áttekintett szervezetek számát.
– Célunk, hogy mindenhová eljussunk, ahol közpénzt használnak vagy közvagyont kezelnek, és feltárjuk az esetleges közpénzügyi kockázatokat – fogalmazott.