Jobb lesz a szakképzés, emelkedik a szakképzésben oktatók bére

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében újabb előrelépés történt a szakképzés megerősítéséért: az Országgyűlés ma elfogadta azokat a kiegészítő jogszabály-módosításokat, amelyekkel teljes körűvé válnak az új szakképzés törvényi keretfeltételei – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 12. 10. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alapozó képzés egy gyakorlatorientált ágazati alapvizsgával zárul, és a következő évben kezdődik a szakirányú oktatás. Például a turizmus-vendéglátás ágazat esetében a cukrász, a fogadós-panziós, a pincér és a szakács alapszakmákat választó diákok együtt tanulják majd a vendéglátás alapjait, majd az alapvizsgát követően szakosodnak. Az iskolarendszeren belül megszerezhető alapszakmák rugalmasabb, rövidebb képzési idő alatt a felnőttek számára is elérhetőek lesznek. Két alapszakma megszerzése – akár felnőttkorban is – változatlanul ingyenes lesz.

Azt is közölték, hogy a törvényi szabályozás elfogadásával 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére. Az éves szinten 35 milliárd forint többletforrással teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer alakítható ki a szektorban dolgozó közel 32 ezer szakember számára. Emelkednek az óraadók bérei is, amelyek egy minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan, fokozatosan a piaci szintet is elérhetik. Az új ösztöndíjrendszer szerint a nappali képzésben tanulók általános ösztöndíjban részesülnek, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Évente kétezer tehetséges tanuló hátrányos helyzetére és jó tanulmányi eredményére tekintettel külön támogatásra is jogosult lesz az Apáczai ösztöndíj keretén belül.

A megerősített szakképzési rendszer célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére, hozzájárulva ezzel a hosszabb távon is fenntartható gazdasági növekedéshez, a tovább javuló foglalkoztatáshoz – írta az ITM.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.