Kondora István, Sárvár polgármestere (Fidesz-KDNP) azt hangoztatta, hogy a város építéséhez nemcsak állami és önkormányzati, hanem magánberuházásokra is ugyanúgy szükség van. Az idei évben pályázati támogatások segítségével nagyot lépett előre a város és reményét fejezte ki, hogy ezt a vállalkozások is felismerik.
Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója elmondta, hogy azért építették a sárvári telephelyet, mert a szombathelyit kinőtték. Sárváron főként szervízeléssel foglalkoznak. Kitért arra is, hogy a következő évben Baján alkatrészek tárolására alkalmas csarnokot szeretnének kialakítani.
Az Axiál egyebek mellett üzleti partnere a Manitou, a Claas, a Berthoud és a Gehl márkákat gyártó vállalatoknak.
A nyilvánosan elérhető céginformációs adatok szerint az Axiálnak tavaly 78,7 milliárd forint árbevétele volt, amely 4,8 milliárd forinttal több, mint a 2017-es. Nyeresége 2,5 milliárd forint volt, 1,2 milliárd forinttal több, mint az előző évben. 2018-ban mintegy 740 embert foglalkoztatott.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!