Szakadék az országrészek között

Az előző évekhez hasonlóan erős területi egyenlőtlenségeket mutatnak az idei lakásépítések is: a kedvezményes forgalmi adó ott lendítette fel a beruházásokat, ahol amúgy is viszonylag sok lakás épült. A következő évek nagy kérdése, hogy a kormányzat által elsősorban a kistelepülési lakásépítésekre és házfelújításokra átcsoportosított támogatások mekkora fellendülést hoznak majd a leszakadó térségekben.

2019. 12. 27. 5:45
A fejlesztések a jó gazdasági kilátású régiókra koncentrálódnak Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A fejlesztések a jó gazdasági kilátású régiókra koncentrálódnak
Fotó: Kurucz Árpád

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberi Lakáspiaci jelentésében az szerepelt, hogy a kedvezőbb gazdasági kilátásokkal és turisztikai adottságokkal rendelkező országrészekben koncentrálódnak az újlakás-fejlesztések, s leginkább Budapesten, a Dunántúl középső és északi részén, valamint a Duna–Tisza köze északi részén jelennek meg nagy számban. A fővároson kívüli, értékesítés alatt álló, tervezett, épülő vagy befejezett lakásfejlesztésekben mintegy 16 700 új lakás található. Ezen állomány csaknem 15 százaléka Győr-Moson-Sopron, több mint 14 százaléka Somogy, 12 százaléka pedig Pest megyében található. Mindezzel szemben Békés megyében mindössze 61 lakás épül. A jegybank elemzése szerint a vidéki új lakások negyede a Balaton környékén, 12 százaléka Budapest agglomerációjában, további 52 százaléka pedig a megyei jogú városokban található.

Az MNB azt is összevetette, hogy a hazai lakásállomány megújulási aránya a térségben igen alacsony, sőt a fővárosi lakásmegújulás leszakadása a régiós fővárosoktól még jelentősebb. A budapesti lakásállomány 2018. évi 0,42 százalékos megújulásához viszonyítva Bukarestben 0,66, Prágában 0,9, Bécsben 1,54, Varsóban pedig 2,46 százalékot jelez a mutató.

Az ötszázalékos forgalmi adó kivezetésével ezen arányok valószínűleg még rosszabb képet mutatnak majd. A falusi csok és az építkezésekhez, felújításokhoz hozzákapcsolt áfa-visszatérítés révén elsősorban a kistelepülésekre irányított kormányzati támogatások tükrében a következő évek nagy kérdése az, hogy vidéken mekkora fellendülés érhető el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.