A munkaerőpiaci reformprogramról megjegyezte: a munkaügyi hivatalok átalakításának eredményeként 50 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A programot még öt megyére – ezzel az ország egész területére – kiterjesztik.
Varga Mihály tájékoztatott arról is, hogy a foglalkoztatási és munkaügyi terület, amely nem része a hagyományos pénzügypolitikának, a munkaügyi reformprogram lezárásával jövőre az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz kerül.
Veres László István, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hajdú-bihari adó- és vámigazgatója azt mondta, a megye társas vállalkozásai 2018-ban együttesen 2927 milliárd forint nettó árbevételt realizáltak, amely 5,4 százalékos, 148,7 milliárd forintos növekedés 2017-hez képest. Ezen felül a kata és kiva szerint adózó gazdálkodók 35 milliárd forint bevételt könyvelhettek el – tette hozzá.
A cégek 2018-ban csaknem 467 milliárd forint adót fizettek be Hajdú-Biharban, és 102,3 milliárd kiutalásban részesültek, vagyis a nettó adóbevétel 364,6 milliárd forint volt.
A NAV megyei szervezete, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara, valamint az Inform Média Lapkiadó Kft. által immár 20. alkalommal megjelentetett megyei TOP 100 kiadvány átadási ünnepségén Papp László, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte: az elmúlt 4-5 évben a kormánnyal erős partnerségben folytatott gazdaságfejlesztés eredményeként több mint kétmilliárd euró működőtőke érkezett a városba, és hatezernél több új munkahely jött létre.
Miklóssy Ferenc, a térségi iparkamara elnöke a rendezvényen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességének javítására hívta fel a figyelmet.
Az ünnepségen a TOP 100 díjat a 2018-ban legnagyobb nettó árbevételt – 290 milliárd 767 millió forint – elért, nádudvari központú KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., illetve a foglalkoztatás terén a legmagasabb arányú növekedést produkáló debreceni HSA Kft. kapta. A Hajdú-bihari Napló gazdasági díját a 182,8 milliárd forint árbevételt elérő debreceni NI Hungary Kft. nyerte el.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!