A Tesla elektromos autókat gyártó amerikai társaság évi 500 ezer járművet gyárt majd a Berlinhez közeli üzemében.

Mindenhol helyreállította az áramszolgáltatást az MVM
Közel 100 órányi megfeszített munka árán.
A Tesla elektromos autókat gyártó amerikai társaság évi 500 ezer járművet gyárt majd a Berlinhez közeli üzemében.
Elon Musk novemberben jelentette be, hogy a készülő új berlin-brandenburgi nemzetközi repülőtér (BER) közelében építik fel első európai – és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli – gyárukat.
A Tesla hétvégén nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint a Grünheide nevű településnél felépülő, a berlini városhatártól nagyjából 10 kilométerre délkeletre fekvő üzemben a Model 3 és a Model Y autókat készítik majd, továbbá olyan modelleket, amelyek még csak tervekben szerepelnek.
A Tesla azzal számol, hogy 2021 júliusában indítja el a Gigafactory 4 nevű gyárában a termelést.
A sanghaji „Gigafactory 3” egy évnél rövidebb idő alatt készült el, nemrég évi 150 ezer darabos kapacitással kezdte meg a termelést.
Pénteken ismertették, hogy tavaly a Tesla mintegy 367 ezer 500 elektromos autót szállított le megrendelőinek, 50 százalékkal többet az előző évinél.
A Tesla 360-400 ezres értékesítési célt tűzött ki a 2019-es évre.
Közel 100 órányi megfeszített munka árán.
Ne azért ne nassolja el este, mert nem akar meghízni.
A 16–29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.