A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes rendelésállománya az új megrendelések emelkedése ellenére is 9,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a belföldi rendelések 5,8 százalékkal, ezen belül a járműgyártásé 36,0 százalékkal csökkent, a számítástechnikai ágazaté viszont 28,7 százalékkal nőtt. Az exportmegrendelések állománya 9,8 százalékkal esett, ezen belül a járműgyártásé 11,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Tavaly 3,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak
A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző hónaphoz képest decemberben 0,3 százalékkal emelkedtek az árak.
A maginfláció tavaly decemberben 3,9 százalékos volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb a novemberinél.
A KSH 2012 óta nem mért 4 százalékos inflációt, bár a tavaly áprilisi és májusi egyformán 3,9 százalék már megközelítette azt.
Quittner Péter, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a szeszes italok, a dohányáruk, az üzemanyagok, valamint az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben.
Az átfogó infláció emelkedését a novemberi 3,4 százalékról – a maginfláció csökkenésével szemben – döntően az okozta, hogy az üzemanyagárak 7,7 százalékkal drágultak, míg novemberben az egy évvel korábbival azonos szinten álltak. Novemberhez képest decemberre 5,5 százalékosról 5,9 százalékosra gyorsult az élelmiszerárak emelkedése és 12,1 százalékosról 12,3 százalékra a dohányáruké.
Az élelmiszerek drágulásában meghatározó volt a sertéshús árának 23,7 százalékos decemberi emelkedése a novemberi 14,8 százalékos éves növekedés után. A párizsi és a kolbász ára 13,2 százalékkal, a cukoré 12,2, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 8,3 százalékkal nőtt, amiből a friss gyümölcsök árának 17,7 százalékos decemberi éves emelkedése novemberben még 13,2 százalékos volt.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!