Az eredmény részleteiről is beszámol a kiadvány. E szerint az Amerikai Egyesült Államokban regisztrálták a legnagyobb kibocsátáscsökkenést, a 140 millió tonnás visszaesés 2,9 százalékot jelent egy év alatt, egyébként pedig a 2000-ben látott csúcshoz képest majdnem egy Gt-val kevesebb az éves szén-dioxid-emisszió. Az Európai Unió öt százalékkal, 160 millió tonnával csökkentette kibocsátását, lényegében a villamosenergia-szektorban. A tavalyi volt az első olyan év, amikor földgázalapon több áramot állítottak elő a közösség országai, mint szénből, miközben a szélalapú termelés megközelítette a szénerőművek teljesítményét. Japán négyszázalékos mérséklést ért el, ami az esetében 45 millió tonnát jelent. Ez a szigetország legjelentősebb eredménye e téren 2009 óta, és lényegében az újraindított atomreaktorainak köszönhető.
A fejlődő régiók együttesen majdnem 400 millió tonnával növelték emissziójukat tavaly, a változásnak nagyjából nyolcvan százaléka a szénerőműveket továbbra is előszeretettel használó ázsiai országok számlájára írható.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!