Az elmúlt hónapokban az infláció viszonylag magas volt, kilépett a toleranciasávból, a forint pedig gyengült.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Az elmúlt hónapokban az infláció viszonylag magas volt, kilépett a toleranciasávból, a forint pedig gyengült.
Más országokban – például az Egyesült Államokban, Csehországban – csökkentették az alapkamatot, és emellett hoztak likviditásbővítő lépéseket, döntöttek hitel- és eszközvásárlási programokról.
Az MNB nem változtatott az alapkamaton, de hozott másféle intézkedéseket, például felfüggesztette a kötelező tartalékrátát, hitelprogramot indított a bankok számára, illetve bevezette az egyhetes swaptendereket – fejtette ki.
Úgy vélte, ha a gazdaság stabilizálódik, a pénzpiacok megnyugszanak, a forintgyengüléssel is kezdeni kell valamit, hosszabb távon stabilizálni, sőt erősíteni kell. Az exportáló cégeknek a gyenge forint most nem segít, az importáló vállalatoknak pedig nehézséget okoz – mondta.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Mennek is, maradnak is.
Nem kell érte sokat tenni.
Orbán Viktor: Robert Fico esetében egy háborúpárti merénylőről van szó
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Végre szuper hírt kapott Michael Schumacher családja
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Orosz energiaóriás áll a Fradi-edző Stankovic távozásának hátterében
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
„Volt egy terv, ő erről lemondott” – Hajnal Tamás beszélt Sztankovics távozásáról
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Mennek is, maradnak is.
Nem kell érte sokat tenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.