Itt az ideje mezőgazdasági biztosítást kötni

Kedvezőbb feltételek mellett köthetnek mezőgazdasági biztosítást idén a termelők. Míg korábban az időjárási körülmények okozta terméskiesésnek el kellett érnie a 30 százalékot ahhoz, hogy kártalanítást kérhessen egy gazda, ettől az évtől kezdve már a 20 százalékot meghaladó hozamcsökkenés után is kérhető kifizetés. Az öngondoskodás ezen formáját segíti az is, hogy a biztosítás díjának 70 százalékát támogatás formájában visszakaphatják az érintettek.

Magyar Nemzet
2020. 04. 16. 10:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly károkat okoztak a hazai gyümölcsösökben a tavaszi fagyok, különösen a már virágba borult kajszi- és őszibarackfák sínylették meg a lehűlést. Míg a kertészetekben a fagyok, a szántóföldi növénytermesztésben a kevés csapadék okoz fejtörést a gazdáknak. Bár a betakarításig még hosszú idő van, elképzelhető, hogy az időjárási körülmények miatt kisebb hozamokkal kell számolniuk a termelőknek. Nem véletlen, hogy az agrárbiztosítások népszerűsége évről évre nő. A Magyar Biztosítók Szövetségének tájékoztatása szerint az öngondoskodási hajlandóságot erősíti, hogy 2012 óta a mezőgazdasági biztosításokhoz díjtámogatást igényelhetnek a gazdák. Az elmúlt években ráadásul a biztosítható kockázatok köre is bővült, ennek is köszönhető, hogy évről évre folyamatosan nő a díjtámogatott biztosítást kötő termelők száma, valamint a biztosítások díjállománya. A különböző termékek iránti érdeklődést tovább növelheti, hogy az idei évtől kezdve még kedvezőbb feltételek mellett köthetnek biztosítást az agrárium szereplői. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 65 százaléka helyett annak 70 százalékára nőtt. Az erre a célra rendelkezésre álló keret ebben az évben is 5 milliárd forint. Szintén kedvező fejlemény, hogy míg korábban a díjtámogatott biztosítások csak akkor térítettek, ha a kárküszöb mértéke a károsodott területre megállapított biztosítási összeg legalább 30 százalékát elérte, addig idén már a 20 százalékot meghaladó hozamcsökkenés esetén is lehet térítést igényelni.

A díjtámogatást minden évben az úgynevezett egységes kérelem keretében igényelhetik a gazdák. Erre az idén április 6-a és május 15-e között van lehetőségük, a Magyar Államkincstár online kitöltési felületén. Fontos, hogy az érintettek még időben benyújtsák a dokumentumot, hiszen május 15-e után – a június 9-i végső határidőig – minden nappal egy százalékkal csökken a támogatás összege. Ahhoz, hogy egy gazda élhessen a díjtámogatás lehetőségével, meg kell kötnie a jogosultsági feltételeknek megfelelő biztosítási szerződést és megfizetni a biztosítási díjat. A díjtámogatás ugyanis csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható.

Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók – a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektől függően – idén is háromféle konstrukció (A-, B- és C-típusú biztosítási szerződések) közül választhatnak, három biztosítótársaság, egy fióktelep és hét egyesület kínálatából.

Az időjárási körülmények okozta kockázat enyhítését célozza az agrárkárenyhítési rendszer is. Az állami alapból azonban csak azok a termelők kaphatják meg a teljes összegű kárenyhítő juttatást, akik rendelkeznek mezőgazdasági biztosítással. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.