Járványveszély idején különösen fontos a magyar-szerb együttműködés, hiszen a kapcsolatok erősítése mindkét félnek kedvez – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután hivatalában fogadta Siniąa Mali szerb pénzügyminisztert.
Szijjártó Péter elmondta: az egymásra utaltság miatt Magyarország és Szerbia kölcsönösen érdekeltek egymás gazdaságvédelmi sikereiben. Szerbia erősödése kedvez Magyarországnak, és ez fordítva is igaz, miképp az is, hogy együttműködve eredményesebb lehet a gazdasági újrakezdés, mint egyedül – tette hozzá.
A magyar-szerb gazdasági kapcsolatokat részletezve elsőként emelte ki a nagyvállalatok tevékenységét, hiszen – mint mondta – mindkét ország visszazárkózása nagyrészt ettől függ. Történetének eddigi legnagyobb beruházását épp Szerbiában kezdte meg a Mol, az ottani legnagyobb hitelállományt pedig az OTP biztosítja.
A magyar pénzintézet ráadásul a szerbiai kihelyezések bővítésével számol – tette hozzá. Szijjártó Péter arra számít, hogy a külföldi beruházásokat ösztönző 25 milliárd forintos keret is főképp Szerbiába irányuló befektetéseket eredményez.
Szorgalmazta emellett az infrastrukturális beruházások bővítését és felgyorsítását, kiemelve a Szeged és Szabadka közötti vasúti összeköttetést és a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését. Utóbbira utalva megjegyezte, hogy a beruházásban szintén érintett Kína nyilvánvalóan erősíteni tudja a befolyását a járvány utáni világrendben. Magyarország számára különösen fontosnak nevezte az energetikai együttműködéseket, hiszen évi 6 milliárd köbméter gáz érkezhet Szerbia felől, ha elkészül a Török Áramlat összeköttetése a belföldi gázhálózattal.
A miniszter sikeresnek értékelte a vajdasági gazdaságfejlesztési programot, hiszen a 46 milliárd forint támogatás összesen csaknem kétszer akkora értékű beruházáshoz járult hozzá. A gazdasági támogatások nem értek véget, a délvidéki magyarok máskor is számíthatnak az anyaország segítségére – tette hozzá.
Szijjártó Péterrel egyetértve, a szerb pénzügyminiszter is indokoltnak tartotta a kapcsolatok erősítését a gazdasági nehézségek miatt. Siniąa Mali szerint a két ország kapcsolatai még sosem voltak olyan jók, mint most, de hasonló mértékű visszaesésre sem volt példa csaknem száz éve. Szerbia sikeresnek tekinti a magyar gazdaságvédelmet, annak tapasztalataira pedig éppúgy számít, mint a magyar vállalkozók befektetéseire – tette hozzá.