Rozsdaövezetekben épülő új lakások értékesítésére és bérbeadására visszavezeti a kormány a kedvezményes, ötszázalékos forgalmi adót, Gulyás Gergely tárcavezetőnek a csütörtöki Kormányinfón elhangzó bejelentése szerint. Az elképzelés már korábban, a lakásáfa részbeni kivezetésével egy időben felmerült. Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár év elején arról beszélt, hogy a jó közösségi közlekedésű, kihasználatlan, köztulajdonban lévő területeken megvalósuló építkezésekre újra ötszázalékos lakásáfát vezetnének be. Akkor azt mondta, felmerült az is, hogy a barnamezős, lepusztult állami-önkormányzati területek felhasználását elősegítő programokat indítanának.
– Egyelőre nincs arról információ, hogy pontosan mikortól vonatkozik az áfakedvezmény az ilyen területen megvalósuló fejlesztésekre – mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Koji László, az intézkedést más szervezetekkel együtt szorgalmazó Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke. Szerinte a legsürgetőbb feladat most az, hogy pontosan meg kell határozni, mi a rozsdaövezet. A legtöbb település fejlesztési vagy szabályozási tervében ugyanis barna övezetek szerepelnek, amelyeken belül megkülönböztetnek úgynevezett rozsdaövezetet, a kifejezetten lepusztult, elhanyagolt gyári, honvédségi területekre vonatkozóan.
Koji László hangsúlyozta, a kedvezményes áfakulcs alkalmazhatóságát mielőbb be kellene vezetni, ugyanis rendkívül sok szabályozási, jogi kérdés van egy-egy ilyen beruházás esetén. – Egy szóban forgó terület lakóházépítési előkészítése nagyon időigényes lehet. Bonyolult jogi helyzetek adódhatnak, telekalakítást, övezeti átalakítást kell kérelmezni és végigvinni. Éppen ezért jó lenne valamilyen módon kiemelni az ilyen beruházások előkészítését a normális ügymenetből, vagy leegyszerűsíteni azt – fogalmazott Koji László, aki szerint ennek hiányában évekig is elhúzódhat egy ilyen beruházás.

Fotó: Teknős Miklós
A gyakorlati megvalósulást firtató kérdésünkre Koji László úgy válaszolt, feltehetően egyedi kérelmek alapján indulhatnak majd az ötszázalékos forgalmi adó hatálya alá tartozó lakásfejlesztések. Ez azt jelentené, hogy nem általános szabály lenne, hanem a beruházást tervező vállalkozásnak kellene megkeresnie az arra hivatott államigazgatási szervet fejlesztési elképzeléseivel. Az ÉVOSZ elnöke szerint a kedvezményes áfakulcsról szóló döntés alapvető fontosságú, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben folytatódhassanak a lakásépítések hazánkban. – A kistelepüléseken építésre és felújításra járó ötmillió forintos adó-visszatérítés mellett ez a kedvezmény a nagyvárosi lakásépítéseket támogatja – jegyezte meg Koji László.