Mi lesz a Balatonnal, mi lesz a fesztiválokkal? Erre kereste a választ a hét elején a Mol Nagyon Balaton Facebook-oldalán közvetített videóbeszélgetés során a házigazda Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat kezdeményezője, Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, Marsalkó Dávid, a Halott Pénz együttes alapítója, frontembere, Csapody Balázs vendéglőtulajdonos, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke és Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs és marketingigazgatója.
– Sok partnerünket érinti a rendezvények, többek között a Balaton Sound, a Strandfesztivál, a B my Lake, a Palóznaki Jazzpiknik, a Kultkitötő vagy a Művészetek Völgye elmaradása, de feltehetően lesz olyan, amit augusztus 15-e után meg tudunk tartani. Kollégáimmal együtt úgy dolgozunk, mint békeidőben – kezdte a beszélgetést Lobenwein Norbert.
– A pandémia az ember legbensőbb igényét, a társas érintkezés lehetőségét rabolta el tőlünk. Emiatt számos lemondást kell vállalnunk, de bizakodásra ad okot, hogy az áldozatvállalás megsokszorozza az emberek társas kapcsolatok iránti igényét. Egy-két hónap múlva kinyílik a világ, és a MOL ott lesz a fesztiváltámogatók között – mondta Szollár Domokos.
Hoffman Henrik azt reméli, hogy a belföldi turizmus teljesítménye akár meg is haladhatja a múlt évekét, aki utazhat, az idehaza keres élményeket. Más úgy véli, a Balaton lehet a járvány egyik nyertese, akkor is, ha elmaradnak a nagy fesztiválok. – Előre menekülünk, folytatjuk a fejlesztéseket, beruházásokat, amit a jövő évre terveztünk, megcsináljuk most. Visszafogjuk a vendégkapacitást, és sokkal magasabb minőséget biztosítunk – jelentett ki Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem vezetője. – Munkakezdéskor testhőmérsékletet mérünk, és minden dolgozónk kitölt egy, az egészségi állapotára vonatkozó kérdőívet. A felszolgáló plexi arcvédőt visel, hogy a vendég lássa a kedves mosolyát. Vizsgázással záruló továbbképzést tartottunk dolgozóinak számára higiénés szakemberek részvételével – sorolta Csapody Balázs.