időjárás 25°C Evelin, Fülöp 2022. május 26.
logo

Fékezte a gazdaság zuhanását a digitalizáció

Somogyi Orsolya
2020.06.12. 09:36

Soha nem látott fokozatba kapcsolt a digitális változás a járvány miatt, egy pillanat alatt változott meg több milliárd ember élete – emelte ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem online konferenciáján tartott előadásában Mácz Ákos, az 5G Koalíció szakmai vezetője. A szakember a járvány tanulságai között jelezte, hogy Magyarországon 1,6 millió diák, kétszázezer tanár és több mint egymillió munkavállaló tért át a digitális munkarendre; a rendkívüli helyzetben a digitalizáció kiválóan vizsgázott. Mindez azt jelenti, hogy a digitalizáció érezhető módon megfogta a gazdaság lassulását, hiszen számos területen lehetővé tette a munkavégzés fenntartását. A vezetékes és a mobilhálózatok átlagosan negyven-negyvenöt, lokálisan akár hetvenszázalékos forgalombővülés mellett is kiválóan teljesítettek, de ahol szűk keresztmetszetre derült fény, ott azonnal beavatkoztak a szolgáltatók szoftverfrissítéssel, eszközcserével. Mácz Ákos úgy becsülte, hogy a hirtelen beruházási hullám több száz millió forint értékű lehet. Emellett az ágazati szereplők a járvány első percétől kezdve ingyenesen biztosítottak szolgáltatásokat és szakmai segítséget, amelyek összértéke meghaladja a harmincmilliárd forintot.

Az új élethelyzetek új megoldásai­ban az emberiség segítségére van az ötödik generációs mobilkommunikációs technológia. Gondolhatunk itt az 5G egészségügyben betöltött szerepére (mint a távoli orvoslásra és a távdiag­nosztikára), de általában véve, katasztrófahelyzetekben az élelmiszer- és a gyógyszerellátásra, amelyet önvezető, nagy felbontású képeket közvetítő járművek láthatnak el.

Kínában, éppen Vuhan tartományban ezeket a megoldásokat alkalmazták is – mondta Mácz Ákos, hangsúlyozva, hogy társadalmi és egyéni felelősségünk nem felülni az 5G-t érintő álhíreknek.