– Ráadásul valószínűleg mindenkiben elevenen él még a 2008-ban kitört gazdasági-pénzügyi válság emléke is.
– Így van, már csak azért is, mert az MKB Bankot a bő évtizeddel ezelőtti krízis nagyon megütötte. Kemény munka volt ledolgoznunk a devizaalapú hitelek, főleg a vagyonosabb ügyfelek jelentős összegű végtörlesztésének veszteségét, valamint a kereskedelmi ingatlanhitelezés miatt elszenvedett tetemes veszteséget. Az MKB-csoport 2008-2015 között összesen mintegy 600 milliárd forint adózás előtti veszteséget szenvedett el, és 800 milliárd forint kockázati költséget képzett. Ezzel párhuzamosan a saját tőkéje – többszöri tőkeemelés mellett is – a 2009-es 252 milliárd forintról 108 milliárdra csökkent. Ám az Európai Bizottságnak tett vállalásainkat végül határidőre teljesítettük, most várjuk Brüsszel megerősítését.
– Bő egy éve az MKB Bank részvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére is. Milyen eredménnyel számolhatnak erre az évre a tulajdonosok?
– A tavalyi rekord után erre az évre is erős, de reális terveink voltak. A hitelezés további bővítésével számoltunk, amit most megakasztottak a világméretű események. Át kell írni a céltartalékképzési terveket, borulnak a kiadások, a bevételek. Egyelőre azt tudom mondani, hogy mindenképpen pozitív eredménnyel kalkulálunk 2020-ra is.
– Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség új elnöke a megválasztását követő interjúban úgy fogalmazott: a kormány és a Magyar Nemzeti Bank intézkedéseivel elkerülhető a 2008-as gazdasági visszaeséshez hasonló krízis a magyar hitelintézeti szektorban. Osztja a véleményét?
– Egyetértek Jelasity Radován véleményével. A hazai bankszektor tavaly jó esztendőt zárt, és most is sokkal jobb állapotban van, mint volt 2008-ban. A járvány miatt kialakult krízishelyzetben pedig nagyon sokat segítettek a kormányzati és a jegybanki lépések. A hiteltörlesztési moratórium bevezetése a térségben egyedülálló és kiváló döntés volt.
– Régóta pedzegették a közgazdászok, hogy bármikor beüthet egy újabb válság. Gondoltak vajon arra, hogy egy hiteltörlesztési moratórium lehet a legjobb megoldás?





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!