5°C Virgil 2022. november 27. 
– Már jócskán benne vagyunk a koronavírus-járvány második hullámában, amelyet a kormányzat teljesen más módon kezel, mint az első hullámot. Miben látja a fő különbséget?
– Talán az emberek most már könnyebben veszik a nehézségeket, megszokták az óvintézkedéseket. De egy-két ponton szükség volt szigorúbb előírásokra. Néhány hete, ha felszálltam a buszra, a maszkot még sokan félretolva, az állukon hordták, ez mostanra megváltozott. Azon is múlik a járványkezelés, hogy be tudjuk-e tartani például azt, hogy a nagy rendezvényektől tartózkodunk, hogy a megfelelő fizikai távolságot társaságban, munkahelyen megtartjuk.
Nagy felelősség hárul a munkáltatókra is, hogy eldöntsék, home office-ban dolgozzanak-e a munkavállalók vagy bejárjanak az irodába. Örülök, hogy most mindez nem központi szinten dől el, hanem a szubszidiaritás elve alapján rá van bízva minden helyi szervezetre, közösségre. Ha megfontoltan, normálisan tudjuk kezelni a helyzetet, akkor kialakulhat a szükséges fegyelmezettség, amellyel a vírus úgy is visszafogható, hogy nincs központilag bezárva minden.
– Hogyan látja, a tavaszi intézkedések beváltak?
– Akkor nagyon gyorsan jó intézkedések történtek nálunk.
Az, hogy a kormány leállíttatta az érintkezéseket, az emberek közötti kapcsolatokat, az pszichésen is és a gazdaságnak is ártott, de a vírust kordában lehetett tartani.
Amikor az első gazdasági nehézségek jelentkeztek, a munkanélküliség, egyes ágazatok, így a turizmus leállása, bevezették a gazdaságvédelmi akciótervet. Ez hatalmas erőket, a GDP majdnem ötödét csoportosította át az állam részéről cégmentésre, munkahelymentésre, beruházások fenntartására. Ez európai viszonylatban is kiemelkedő mérték, bár nyilván nem lehetett mindenkin segíteni.
Kimondottan emberközpontú lépés volt a törlesztési moratórium bevezetése vagy a gyed- és gyesjogosultság meghosszabbítása, hiszen a járványhelyzetben az addig otthon lévő anyáknak alig lett volna esélyük újra elhelyezkedni.
– Mit tapasztalt az emberek hozzáállásában?
– Amikor a járvány március környékén elkezdődött, csodálatos dolgokat lehetett hallani, olvasni a segítőkészségről. Több ezer önkéntes jelentkezett egészségügyi szolgálatra, taxisok ingyen szállítottak orvosokat, egészségügyi dolgozókat, állástalan színészeknek gyűjtöttek pénzt, egyébként is megnőtt az emberek adakozókedve. Felértékelődött a helyi gazdaság, a piacok szerepe, egyre többen sütnek otthon kenyeret, segítenek az időseknek. Ez azt mutatja, hogy az emberek együttműködése megnő a nehézségek idején.
– Ez megmarad hosszabb távon is, amikor már nem érezzük a veszélyt?
– Mindig ez a kérdés.
A baj megszűnte után is segítőkészek maradunk-e, vagy visszaesünk az önző megszokásainkba? Erre nem tudom a választ, csak bizakodom.
Talán többen azok közül, akik megtapasztalták azt, miért jó segíteni egy idős embernek a bevásárlásban, azok a veszély elmúltával sem hagyják abba ezt.
– A tavaszi bezárkózás visszavetette a gazdaságot. Most hogyan kerülhető ez el?
– Ha tudatosul mindenkiben, hogy most rajtunk múlik minden. Már nem felülről fogják megmondani, mit csináljunk, hanem saját belátásunkon múlik, hogy mekkora lesz a fertőzés. A felelős ember kerül előtérbe. Magamat akkor tudom védeni, ha a másikat védem.
A maszk szimbólum. Tulajdonképpen nem magam miatt veszem fel, hanem az embertársam védelme érdekében. Meg kell tanulni a felelősséget a másikért, az együttműködést a másikkal és azt, hogy nem csak én vagyok a központja a világnak.
Mert ha a másik ember nem fertőződik meg, akkor én sem fogok megfertőződni.
– Jól érzem, hogy ez társadalmi szinten úgy jelent másfajta hozzáállást, mint amit a nyereségközpontú szemlélettel szemben tanítanak az emberközpontú gazdaságról?
– Az együttműködés a fontos, az, hogy ne a nyer-veszít, hanem a nyer-nyer (win-win) helyzeteket tudjuk kialakítani. Nem a halálos verseny viszi előre a gazdaságot – amit angolul dog-eat-dog competitionnek mondanak –, azaz hogy az egyik élve marad, a másik meghal. Ha ketten megvalósítjuk mind a kettőnk érdekét, az nagyobb össznyereséget hoz, mint a nyer-veszít séma. A vírushelyzetre is igaz ez. Ha mind a ketten figyelünk egymásra, akkor mind a ketten élve maradunk. És ez nagyobb nyereség, mint ha az egyikünk meghal, és csak a másikunk marad életben.
– Hogyan foglalná össze azt a szemléletmódot, amelyről tanítanak?
– Más paradigmájú gazdasági rendről beszélünk, mint a jelenlegi főáram. A gazdaság fő célja nem a pénz felhalmozása, hanem a közjó. A közjó nem más, mint emberi kiteljesedés egyéni és közösségi szinten.
A gazdaságnak az ember boldogságát kell szolgálnia. Ez a boldogság az értelemmel meghatározott cél tételezését és a cél elérése során létrejövő emberi kiteljesedést takarja.
Nem a profit és a pénz alá kell besöpörni olyan értékeket, mint az erkölcsi értékek vagy az együttműködés, hanem utóbbiakat kellene előtérbe állítani, és ennek érdekében használni a profitot. Azt szoktuk mondani, hogy a nyereséget nem maximalizálni, hanem optimalizálni szükséges. Sajnos abban még nincs változás, hogy az államok közötti rangsort ma is a GDP növekedése alapján határozzák meg.
– Ez miért baj?
– Önmagában nem a GDP-vel, a bruttó hazai termék mutatójával van baj, hanem azzal a szemlélettel, amely ezt teszi meg a legfőbb mutatószámmá. A gazdaság fejlettségét nemcsak az anyagi javak és szolgáltatások összege mutatja meg, hanem rengeteg immateriális tényező: oktatás, egészségügy, vallás, kultúra, média. Ezek mind-mind beletartoznak az emberi kiteljesedésbe, a közjó létrehozásába.
Ezek között a gazdaság, mint alap, csak az első tényező. Nem szabad fetisizálni és csak erre koncentrálva döntéseket hozni egy ország életéről. Számos más mutató van, amely más szempontokat is figyelembe vesz.
Most csak egyet említenék: a Happy Planet Index (boldog bolygó mutató) az emberi jóllét elérésének ökológiai hatékonyságát méri. Ebben történetesen nem az Egyesült Államok van az élen, hanem olyan országok, mint Costa Rica vagy Vietnam. Utóbbiról többet tudok, egy közeli ismerősöm sokat mesélt az ottani életről. Azt mondja, az emberek hihetetlenül nyitottak egymás felé. Ha valaki felül a buszra, beszélgetnek, az orvosi rendelőben megszólítják egymást. Az emberi kapcsolatok ott rendkívül intenzívek és elsődleges meghatározói a boldogságnak. A kapcsolatok amúgy is alapvető tényezők az ember életében, ezért is külön probléma, hogy a járványban az online, digitális kapcsolattartás működött csak. A személyes találkozások értékét nem tudja pótolni a digitális világ.
– Materiális javakról, élményekről is le kellett mondani a járványhelyzetben, bizonyos megszokásokon változtatni kellett. Hozhat valamifajta szemléletváltást a vírus a mindent uraló fogyasztói attitűdben?
– Bár megélénkült az érdeklődés az emberközpontú gazdaság elvei iránt, de holnapra nem fog megváltozni a világ egy varázsütésre. Szemléletváltásra van szükség, globálisan is. Manapság a tech-cégek, telefoncégek a legjövedelmezőbb vállalatok. Most csökkent a megrendelés, csökkent a kereslet a nem alapvető szükségletek iránt.
Nem biztos, hogy a félévenkénti telefoncsere valós szükséglet, de az igen, hogy legyen telefonom, mert azon nagyon sok hasznos dolgot tudok elintézni, és figyelni tudok a családomra.
Nagy szerepe van azoknak a kovász cégeknek, amelyek már emberközpontú módon gondolkoznak. A szemléletváltásban a média felelőssége óriási: mit közvetít, miről és hogyan számol be. Viszont az embernek megvan a szabadsága, hogy változtasson, a saját emberi természete szerint kiteljesedjen, másokkal együttműködő kapcsolatokat alakítson ki. A változás kulcsa maga az ember, a végső tényező az ember szabadsága.
