Online konferenciát rendez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezete, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2021. március 23-án, a Víz világnapján – tájékoztatta lapunkat a BFT. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával sorra kerülő tanácskozáson elsődlegesen azt vitatják meg a szakemberek, hogy melyek a Balaton vízgyűjtőjén megvalósítandó, legsürgetőbb fejlesztések, beruházások, továbbá, hogy mit kell tenni a régió lakosságának a közvetlen emberi fogyasztásra alkalmas víz védelme érdekében.
A víz, a levegő és a Balaton sajátos összefüggéseiről Horváth Ákos, a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője, a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás követelményeiről Szabó Péter, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője tart előadást. A manapság gyakran használt szó, a „vízlábnyom” fogalmát Posta Donát, a Kék Bolygó Alapítvány képviselője fejti ki a hallgatóságnak, a vízbiztonsági teendőkről, illetve a víztakarékossági megoldások lehetőségeiről, a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. képviselője tájékoztatja a részvevőket. A konferencia online rendszeréhez március 23-án fél 10 és 10 óra között csatlakozhatnak az érdeklődők.