India gazdasága a vártnál nagyobb ütemben növekedett a koronavírus-járvány újraéledését megelőző negyedévben – derül ki az indiai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adataiból. Az év első három hónapjában 1,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, ez gyorsabb, mint az egyszázalékos bővülés, amit a Bloombergnek nyilatkozó elemzők vártak.

Fotó: EPA
Ezzel ez már a második negyedév, amikor a több mint 1,3 milliárd lakosú ország gazdasága bővülést tudott felmutatni. Az ezt megelőző, az indiai gazdaságra egyáltalán nem jellemző recesszió során 7,3 százalékkal zsugorodott a gazdaság a márciussal véget érő pénzügyi évben.
A felhalmozódott kereslet – ami a mobiltelefonoktól kezdve az autókig szinte mindenre kiterjedt – új lendületet adott a fogyasztásnak az ázsiai gazdaságban, miután tavaly év végén az egyik legszigorúbb, több mint két hónapos lezárás után újranyitott az ország. Azonban most javában dúl a járvány újabb hulláma, ami katasztrofális helyzetbe sodorta az országot, és ez veszélyezteti a távolabbi kilátásokat, akár még az is meglehet, hogy a korábban várttal ellentétben mégsem Indiáé lesz a leggyorsabb ütemben növekvő gazdaság ebben az évben – figyelmeztet a Bloomberg cikke.
A lap elemzői konszenzusa egyébként tízszázalékos éves növekedést vár az április elején elkezdődött és jövő március végéig tartó pénzügyi évre.
Még azok után is két számjegyű növekedést jósolnak, hogy számos intézmény és közgazdász jócskán visszavett az elmúlt hetekben a szintén két számjegyű növekedési előrejelzéséből. Az OECD például – amely korábban arra számított, hogy 12,6 százalékos éves növekedés is lehet idén Indiában – már a jóval mérsékeltebb, bár még így is magasnak számító 9,9 százalékkal számol. A Moody’s május közepén a korábbi 13,7 százalékról 9,3 százalékra vágta vissza az idei évre vonatkozó előrejelzését.
A várakozások lejjebb srófolása azt az üzenetet hordozza, hogy nem lehet készpénznek venni a gazdaság gyors felépülését. Közgazdászok szerint a korlátozások enyhítése határozza majd meg, hogy milyen mértékű lesz a fellendülés, és nagy szerepe lesz a fogyasztás élénkülésének is.
– Akkor várható jelentős fellendülés, ha elég sok lesz a beoltott – szögezi le Devendra Kumar Pant, a Fitch Ratings indiai egysége, az India Ratings and Research vezető közgazdásza. Szerinte a legnagyobb kockázat most a kereslet elmaradása. Ugyan az ország több részén is csökkent az új fertőzöttek száma az utóbbi időben, és számos régióban várható nyitás júniusban, a gazdasági bizonytalanságok és a magas munkanélküliség miatt nem valószínű, hogy heves költekezésbe kezdene a lakosság – véli az elemző.